Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1968-09-04
é ' »Jf ' FŐVÁROSI KÖZTISZTASÁGI HIVATAL Ecseri úti MSZMP alapszervezetének decentralizálási tervezete. A Magyar Szocialista Munkáspárt szervezeti szabályzatának 12.pontja értelmében alapszervezetünk a területi.illetve üzemi elv szerint épül fel. Bár elnevezésében hivatali jelző szerepel,a valóságban r.__ egyáltalában nem sorolható a hivatali pártszervezetek közé. Ugyanis ellentétben a hivatal központjóval,ahol egy kivé^ tellel csupán elvi,azaz "irodai" feladatokkal foglalkoznak, addig telepünkön,azaz területünkön pontosan fordított a helyzet.Hálunk csupán egy elvi osztály van / Fenntartási Főosztály/,melynek létszáma az összlétszámhoz viszonyítva nem éri el a 2 %-ot sem.Ezzel szemben a többi osztály ill. részleg operativ termelő jellegű üzemrész,tehát úgy gazdasági,mint pártmunkája is merőben eltér a hivatali pártalapszervezetelcétől.Igaz ugyan,hogy szolgáltató üzem,de igen fontos közegészségügyi feladatot lát el és sokrétű termelőmunkával üzemszerűen foglalkozik,tehát az alapszer' vezet jellege is üzemi. Telepünk a Hivatal legnagyobb létszámú és legfontosabb fenntartási és forgalmi feladatokat ellátó telepe,egyben egyetlen főtelep is.Létszáma a Hivatal összletszámanak egyharmadát teszi ki./Mintegy 1200 fő/ A feladatok ellátása terén pedig operativ jelleggel 5o %-on /-v felüli tevékenységet fejt ki hivatali vonatkozásban. Vagyis a Hivatal operativ munkájának hatékonyságát túlsúlyban telepünk biztosítja. Ilyen hatalmas és a Hivatal központjától eltérő jellegű és igen fontos pártfeladatok ellátása a mai körülmények között nem oldható meg csupán egy alapszervezettel az alábbiak miatt: 1./ A gazdasági terület operativ jellegű ugyan.de oly nagy mérrjlűTen szerteágazó, mely által az alapszervezet nem" túdhatja~~ha~thatósan összefogni .Ezáltal a partmunka "hatékonysága nem erheti ei~iszüksóges szintet.Bár az alapszervezet vezetőségét úgy igyekeztünk feladatokkal megbizni,hogy mindegyik vezetőségi tag egy-egy nagyobb munkaterület teljes felelőse is,azonoan ez a többletmunka az élő resszortok rovásái'a ment.Túl sok feladat’ tál és nagy területtel kellett foglalkozni,mely "természetszerűleg néni vezethetett "a" kivant eredményre. 7"* __- -----------------------------——" ' ‘ I X . 11 — a