Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1968-02-08

Ternyák et.: A tagdíjfizetéssel szeretnék foglalkozni. Én magam is 1966-ban az 1965.évi átlag alapján fizettem tagdijat, mert igy kérték. 1967-ben pedig minőig az adott hónapban kapott összeg lett figyelembe véve.Talán ezt kellene egységesíteni, mert ez évben újból az 1967.évi átlag alapjául fizetek. A. gazdasági vezetőknél nem lehet probléma, hogy mennyi tagdijat fizetnek. Nádasdiné et.: Az anyag is utal, hogy megemelkedtek a működési közsé­gek, mert a tomegszervezetek, többek között a KISZ is ide tartozik. Amit tudunk öntevékenyen megtesszük. /Tavaly is kifestettünk társadal­mi munkában helyiségeket, amelyeket a pártbizottság már nem tudott,/ 1 helyiségünk van még olyan, amely nincs kifestve, kérjük, hogy most a nagy tatarozások idején oldják meg nekünk. Arató et.: Helytálló a megállapitás, hogy a tagdíjfizetésnél nincs minden rendben. Amióta önkent valljuk be a keresetet, azóta a prog­resszivitással bajok vannak. Mi magunk is ezt most jobban kézbe vesz— szűk. Javasolnám, hogy a Pártbizottság is telefon-átalányt fizessen, mint az üzemek. Csikvári et.: A tagőijfizetésnél javasolom, ahol már elkezdték be­vezetni az átlag utáni fizetést, ott azt kell folytatni, ahol még nem, ott március 1-ig a felmérést végre kell hajtani és utána ott is be­vezetni. A titkári értekezleten ki fogunk térni e kérdés egységes értelmezésére. Válás zadás. B©vlczkiné eb.: Ma ja azt tartom, hogy egyértelműen azt kaptuk a Buda­pestitől, hogy a KB.határozat érvényben lévő része szerint az évi át­lagot kell .szíknitani. Eddig nem volt még soha, hogy átlag alapján iizessünk,mindig a havi bér volt az irányadó. Mi az ellenőrzések során igyekszünk felhívni a figyelmet az alulfizetőknek. Az ügykezelésnél szinkronba vagyunk az a mi példányaink irattározására vonatkozik. Olyan kötelezettségünk nincs a KISZ felé, hogy a helyiségeikét'rend­be tartjuk, kifestjük. Csak épület-karbantartásra vonatkozik a mi együttműködésünk. A telefonnal kapcsolatban: vaunak olyan telefonok, ameréek feleslege­sek. Pl. naponta többször kell az anyagok elviteléért telefonálni. Nagyon sok olyan titkár van, hogy nem jön be x, vagy nem küld a pos­táért, az eligazitóval telefonon olvastatják be a levél szövegét és így jönnek csak el az egyes értekezletekre. Erre gondoltunk a tele­­ionkoltségek csökkentésénél. Összefoglaló. jPuschek et.nő: Egyctorbek■ az anyaggal, javasoljuk a Budapesti Párt­ba, z ott s ágnak j óv ahagyás ra. Néhány megjegyzésem van azonban: javuló tendenciában kell értékelni a gazdasági csoport tevékenységét. Igaz a szubjekbiv-objektiv okai megvannak-ennek. Értik az elvtársak a munkájukat, jól irántitja Le­­viczki et.-nő az osztály munkáját, amiért elismerés illeti* A munkatervuket igyekeznek végrehajtani. Helyszíni ellenőrzéseik vannak, ügykezelési munka szerepelnek a munkatervben . Mér következe­tese, ben kell, hogy végezzék'munkájukat, még jobban kell szorgalmazni a különböző anyagok leadását. Ne legyenek eluszások a munkáslevelek intézésénél, ne kelljen figyelmeztérni az apparátusba határidőkért;, £ __ — _ -■ - ■ ~ - - - - - ....... , . .. ^ _ ■_ 4-12- é

Next

/
Thumbnails
Contents