Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1968-03-21
Ú i- 5 *II. A felvonulás irányelvei. A fővárosi felvonuláson az idén is mintegy 2 :o-25o ezer dolgozó vesz részt. Kerületünkből az elmúlt évek hagyományainak megfelelően - valamennyi pártsa®rvezet rószvételével - kb, 13 ezer fo felvonulását tervezzük* Kerületünk az V,-oszlopban vonul fel a párt- és kormány, valamint a kerületi vezetőkkel az élen. A kerületi oszlop ólén a_ kitüntetett vállalatok, üzemek kollektívái, majd iparági csoportokban az üzemük, intézmények dolgozói vonulnak fel, » A pártszervezetek - a felvonulási tervben megadott létszámnak megfelelően - az önkéntesség elve alapján, elsősorban a termeiésbon ós a társadalmi munkában élenjáró dolgozókat hívják meg, illetve mozgósítják a felvonulásra, A felvonulási dekorációban külön figyelmet fordítunk a politikai célkitűzések, a kerületi iparági jelleg érvényesülésére, illetve az üzemek, intézmények éldekorációjának színvonalára. III, Szervezési feladatok. 1,/ A kerületi feladatok szervezését és koordinálását - a március 15-ig megalakítandó - Kerüli--ti Operatív Bizottság végzi. Vezetője: Bacsó Béla IX. PB. titkára Kurlick Imróné EDOSZ bp-i titkára. Tagjai: Csizmadia EmiIné IX. HNF titkára Csűri Miklós PB. munkatársa Horváth Andrásné Tanács VB, titkára Kiss László KISZ ágit.prop. titkár Pilsl László PB. munkatársa Xantus Zoltán Népművelési Csop.vezető 2,/ A nagyüzemi és intézményi pártbizottságok és csucsveZetőségek Operatív Bizottságot alakítanak, ’Uely előkészíti Május 1 megünneplésének helyi tervét és gondoskodik annak végrehajtásáról, A tervet kérjük megküldeni a Kerületi Operatív Bizottságnak. H.i.: április 1. Felelősök: Párttitkár et-ak. _____________________________________fl _______________. ............................................................................................................................. —_______________y