Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1967 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1967-10-05

2.sz.melléklet Táj é k o z t a t ó a r.agyvásártolepi rekonstrukciós munkák és .a kiskerosko­­dőlni hálózatit.)jlesztési munkálatok 1967 szeptonber hó 18.-i állapotnak nogfelolő helyzetéről, I. A rekonstrukciós munkák helyzete A SZÖVOSZ Elnöksége 1964. V,hóban előtörjesztott javaslata alap­ján, - a. Nagybudaposti Pártbizottság és a Fővárosi Taná,cs Vég­rehajtó Bizottságával egyetértésben a Gazdasági Bizottság lo.l47 sz. határozatával elrendelte a Budapesti Zöldség Gyümölcs kereskedelmi hálósat rekonstrukciója tanulmánytervének elkészí­tését. Az 1965 évolső felében elkészült tanulmányterv alapján kiadott beruházási célokmány szerint a SZÖVOSZ a rekonstrukci­óra 352 millió forintot irányzott elő. Ebből a N ag yvás ár telep rekonstrukcióját két ütemben valósit­­juk meg. Az I. ütem 62,2 millió forint, a II. ütem mintegy 15o millió forint. Az I. ütemben négy nagyobb létesítmény épitését irányoztuk elő: a./ az alagsori hütőház létesítése, b./ a szociális létesítmények megvalósítása, c./ a vasúti vágány föle a perontető megépítése, d./ az olajtüzelésű hőközpont létesítése. Az I. ütem keretében megvalósítandó létesítmények irányszámai: 1./ építés olőkészinő munkák 1.32o/ m Ft . 2./ szociális épület 11.22o/ m Ft 3./ alagsori hütőház 36.o5o/ m Ft 4./ rampatér lefedés 6.680/ m Ft 5./ kazánház bővítés 3.92o/ m Ft 6./ közműfejlesztési hozzájárulás 3.000/ m Ft Összesen: 62.18o/ m Ft A rekonstrukció I. ütemének megvalósítását ópitészoti gene­rálkivitelezőként az EM. 21 sz. Építőipari Vállalat, a techni­kai, gépészeti, szerelési genorálkivitolezést a DIGEP végzi. Az I. ütem munkálatait a kivitelezők 1966 V. hóban kezdték meg. Az előirányzott keretből 1966-ban 11.866/m Ft—t valósítottunk meg. Az 1967 évi előirányzat 34.297/ m Ft. A maradvány 16.ol7/ ra Ft magvalósítása 1968 évre megy át. Pártbizottság 25 pl. 2318 f . J_________14 - 1 9 l * « ^

Next

/
Thumbnails
Contents