Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1966 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1966-02-10

i- 5 -Fontosnak tartom, hogy a lakóházakban a szocialista együttélés szabályait elősegítsék, az ott lakókkal, a tanácstaggal, lakó­bizottsági felelőssel, hogy mindez a párt politikájának megfelelően történtjén. Itt lepjenek fel tudatosító munkával. A lakóházak nagyrésze becsületes, rendes ember, de kevés mihaszna is akad köztük. Éppen ezért kell fellépni és tenni valamit. Lehet csoportos beszélgetés, előadás. Lehetne a házban lakók közül is előadót felkérni. A gyermekneveles terén, sajnos az ecseri úti plébániának nagyobb a látogatottsága mint volt a Valéria idejében. Mikor gyermek­­nevelésről, ideológiai tudatformálásról beszélünk, ne csak a regisztrált párttagoktól várjuk a munkát. z üzemek dolgozói sem minden esetben kerületi lakosok, igy a meg­levő elvtársak bevonással lehet eredményt elérni. Ormos et. A körzeti pártszervezetek mindenkor az öregek pártszer­vezetei, A tapasztalatok szerint nagyon lelkesek az elvtársaink. Arra kell tendálni, hogy fiatalítást nem hajthatunk végre. A körzet munkája speciális munk$, sok apró munka, aminek megfelelő meg­becsülést kell biztosítani. üemarról van itj szó, hogy munkaidő után végzik a pártmunkát, hiszen az üzemekben is csak igy lehetséges. Mindenképoen a koros, beteges elvtársakra kell építeni. Osváth et. A körzeti munkát igen pozitívnak értékelem, igy a meg­jelenésüket, a betegek meglátogatását, a pcsop.bizalmi és vezető­ségi tagok aktivitását. A körzeti titkár et-ak feladata igen komoly. Amit Horváth et. elmondott a lakásüggyel kapcsolatban, politikailag nem tudom megmagyarázni. Ez nem nézetbeli hiba, hanem a proletá­­riátus hatalmának itt kell érvényesülnie. Az adott területen a tanács vezetősége fegyelmileg vonja felelősségre azt, aki ezért felel.Nem szabad engedni, hogy ilyen elemek az uj lakótelepre kerüljenek. Ke öze, iné et. A jelentés összeállításánál arra törekedtünk, hogy reális tényeket mutassunk meg. Ormos et. fogalmazta meg azerintam legtalálóbban, hogy milyen elvtársak vannak a körzetekben. Az idősebbek is jól dolgoznak, ezt mutatja a dec.8-i határozattal kapcsolatban az, hogy a körzetek voltak, akik egységesen és határozottan álltak ki és hajtották végre a leglelkesebben. A körzetekben vannak azok az elvtársak, kik megszokták, hogy ha a párthatározat megszületett, vita nincs, végre kell hajtani. így tudunk előbbre lépni. Az uj telepen több a bűnöző, mint az egész kerületben, ez csak félreértés lehet, félreérthették az elvtársak. A Kalaraár elvtárs meggyilkolásával kapcsolatosan az aktákat megvizsgáltam. Ennek az asszonynak férje negyedrendű vádlott volt. 18 embert vontak felelős­ségre, melyből 6 halálos a 7.életfogytiglant kapott. Az bizonyos, Kalamár elvtársat kisérte fegyveresen, hogy kinzott és résztvett az biztos. Én is ugyan olyan szenvedélyesen fel vagyok háborodva, mint az elvtársak. Vonjuk felelősségre azokat, akik a saját elnökük meg­gyilkoló jának adták a lakást..Meg kell találni módját, hogy az ott lakó Andor Györgyöt kitegyük, törvényes formák között. Van is elképzelésem, melyet megbeszélünk az elvtársakkal. — __ ■ rí I . _ ___________________________________________________________

Next

/
Thumbnails
Contents