Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1963 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1963-06-13
Tekintettel arra, hogy a *kocaállományt átirányították a nevelés területére, behozásra lehetőségük ebben a hónapban van. Bejelenti, hogy a tervüket április hónapban 108 %-ra, május hónapban pedig 109 3-rs teljesítették. A lemaradásukat az első félévben behozzák. Végh. et.; Igen helyesnek tartja, hogy a Kerületi Pártbizottság vizsgálja a munkaverseny helyzetét. A jelentés is megemlíti s tény, hogy az átszervezések nagymértékben lekötik a gazdasági vezetést, de figyelemben kell venni azt is, hogy semmit nem ér az átszervezés, ha nem teljesitik a tervet. Véleménye szerint a szakszervezet segítségét Igénybe kell venni, mert a inunk a versen,;, fellendítésére megvannak a tartalékok. Felhívja a figyelmet, hogy a nyári hónapokban különös gondot kell fordítani a szabadságolásokra, mert ez is fokozhatja a lemaradásokat, ezért amit lehet még ebben a hónapban kei. 1 behozni. Ilyen vonatkozásban a szocialista munkaversenyben dolgozók példamutatásukkal igen^sok segítséget adhatnak; nagyobb segítség kell a vezetés és a szocialista brigádok részéről. Egri et.: Felhívja a figyelmet a munkaverseny kettősségében mutatkozó problémákra, amely nemcsak a gazdasági tevékenységnél, hanem a nevelés területén is felmerül. Kihangsúlyozza, hogy a párthatározattal nem egyeztethető össze, hogy csak azt tekintsék inunk .-.versenynek, amit a terven felül hoznak a dolgozók. Ez azért :em helyes, mert évről-évre feszitettebb a terv, sőt maguk a munkások is megdöntik a normákat. A Központi Vezetőség álláspontja, hogy a munkaversenyt ugy kell megszervezni, hogy a tervek teljesüljenek s csak esetenként kérik a többletet. Egyetért Ilomyák et. felszólalásával, hogy differenciáltan is meg kell nézni -időszakonként is,— hogy mit akarnak hozni. Nem lehet elmarasztalni a Sertésvágóhidat a lemaradásért, mert nem egészen ők a hibásak. Véleménye szerint itt azonban meg kell adni a lehetőséget a kollektívának, hogy többet adjon..Megfelelő rugalmassággal kell kezelni ezt a kérdést különösen a húsiparnál. Üek et. felé felveti, hogy nem szabad összeadni az anyagköltség megtakarítást ós a készleteken történt megtakarítást. Nem szabad úgy meghatározni, hogy a költségbeliben 6o mill. Ft. készletekben 5o mill. Ft. összesen llo mill. Ft. megtakarítás. A határozati javaslatokkal egyetért, kiegészítésként a következőket kívánja javasolni: A Budapesti Pártbizottságon is alapvető tételként_szerepel, hogy a lemaradásokat be kell hozni, de nem minden áron. Azt kell teljesíteni elsősorban amire szükség van és a hátralévő időben ilyen értelemben kell mozgósítani az embereket. / ó ) . .. ___...j /'' tó- 8 -V. _ .____________________— —....... »... ^....