Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1960 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1960-08-11

1...................... i— II II II I.B—■ I I > i Y 7 ' » ■Mm > i - 14 -Novemberben odakerült hozzánk a vállalat'főmérnöke, dr. Hlinyánszky elvtárs. A dolgok ugyanúgy mentek tovább. S ismerve a Hlinyánszky et. magatartását, na nem. -úgy oeszélt a dolgoz ókkal, ahogy kellett, akkor én behívtam a HlliTánszky et. - elmondtam neki, hogy ez nem helyes és nem teheted meg. Szakmában régen dolgozó emberek vannak itt es igy nem lehet beszélni velük. Becsületes munkát végeznek és a válla­lat fejlődésében, alakulásában résztvettek. Hogy ő hovament, hova nem, nem is érdekelt, a dolog. .De a későbbiek folyamán a többszöri bírálat után - igen visszautasító volt az en bírálatomat illetően', s utána ezt tapasztaltam Bese et.-tól is a •tröszt igazgatójától. Majd később azon az értekezleten is. amit Márkus eb. is emlitett. Nem volt egy szerencsés7értekezlet az én számomra. Nem akarok most ezzel foglalkozni. Azért is, mert azóta már folytattunk Galambos, et. is egy elvtábsi beszélgetést, es Bese et. is. Adtak megfelelő útbaigazítást. ^ Meghallgatva az osztályvezetők, munkatársaim velemenyet, termeszeoes, hogy döntök. . ^ Az elvtársi segitséget megkaptam, természetesen nem_ jelenti azt? I hogy most egycsapásra megváltozott minden. Ilyen szituációt egyik­napról a másikra biztosítani nem lehet. Lassan fejlődik. Mondtam a Galambos et.-nak, ha problémám lesz fordulni fogok hozzá és kérni fogom a segítségér. A brigád vizsgálata is foglalkozott ezzel — felelősségre vontam az áruforgalmi osztály vezetőjét, hogy miért nem jön be hozzam beszámol­ni. Az kijelentette azért, mert ha ezt észreveszí.a fomernok, akkor felelősségre vonja őt. Mondtam, jó, - ezután tesselc rendszeresen be­jönni hozzám és tájékoztatni. Ez igy zajlott le. A Bala et. nem tu­dom honnan vették másként. Nem akarok lecsipagetni se bővíteni az elvtársiknak felém elmondott véleményével kapcsolatban. En a PVB-nek és a brigádnak csak kőszene— temet tudom kifejezni azért, mert úgy vetetették fel a problémákat, a határozottabb vezetés kérdését - ahogy kommunisták, segitenek. A gazdasági vezetés helyzetét az elvtársak ugyanúgy tudják mint én, nem akarom az időt huzni. Csak annyit tudok mondani, hogy én.igyek­­'* szem mernél határozottabban, mennél bolsevikabb módon vezetni, a dől— tt gokhoz hozzáállni. . . .. Várom és kéx'em a továbbiakban az elvtársik segitseget. A trösztnél te is megvan ez az alakulás, és az utóobi beszélgetésnél Bese et.tól megkaptam a tanácsokat. ‘ Van változás és lesz változás, csak ennyit, a gazdasági vezetést illetően. ^ * Befejezem rögtön, egy kérdést még. A Bánhidiné et.nővel kapcsolatban. Nálam is felvetődött az a bizonyos csepeli párttitkár kérdésé, — betegállományban voltamo Elmondtak'a dolgokat, voltak'kellemetlen kérdések és azt mondtam nem érdekel. Nem rám tartozik. Továbbra is kéri a kér. vezetőinek a segítségét. Végh et. Ami a vállalatot illetően a bizottság felszínre hozott, /a jelentés tartalma többet rejt/. . A Márkus et. személyét és Galambos et. vitáját illetően, - ezt kulon megvizsgálni és tisztázni, hogy van ez, mint von ez. Mái'kus eto szemétét illetően, régen ismerem, itt dolgozott az appará­tusban, aki sziwel-lélekkel dolgozott a pártért. Azt hangsúlyozom, hogy módszerében nem volt helyes, hogy őt nem tudták fogadni - ahogy felvetette* ___________ Y4 • __________._________tótt________________________________________________________________L—--

Next

/
Thumbnails
Contents