Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.14.a/4)
1957-12-05
w—————————— > u%-12-w ® Egyik oka az, hogy ebben az időben küldtük az elvtársakat szabadságra e3 ez az oka annax is, amikor három hétig nem tudtunk emiatt VB.ülést sem tartani.Van olyan elvtárs is az aparátusban aki öthónapja beteg. Van olyan elvtárs akit nem tudunk használni még hosszú ideig /Nagy et/ Ebben az időszakban egy kicsit megengedtük a gyeplőt, mivel az a veszély fenyegetett bennünket, hogy az elvtársak nagyrésze kidől. Egyetért azzal, hogy az irányitómunkával bajok vannak. VB. üléseken határozatok születtek, végre is lettek hajtva, de erről nem volt tudomása a VB. minden tagjának. Szervezettség kérdésével kapcsolatban: Hiányosság ezen a t! ren az, hogy nincs meg a pártszervezetekben a vezetőségi tagokhoz méltó fegyelem, áldozatkészség. Nehéz volt arra rászoktatni a pártszervezeteket - mivel nagyrészük vezetősége uj- hogy munkaterv alapján dolgozzanak és rendszeresen tartsák meg a vezetőségi üléseket és egyéb rendezvényeket• legfontosabb az irányitó munkában: PB-nél több fizikai dolgozót kell bevonnunk az irányításba és a VB-be is és ezt a változást a választásnál végre is kell hajtani. Méhes elvtárs / Bp. Pártbizottság:/ Megemlítette, üogy a BP. PB. részéről ez uj módszer, mivel azelőtt az elvtársak éveken keresztül dolgoztak, de véleményt a munkáról menetközben nem kaptak. BP. PB. munkájával kapcsolatban amit felvetettek az elvtársak, azzal egyetért és mi ebből nagyon sokat tanultunk. Lantos elvtárs mint a kerület instruktora a Budapesti PB. részéről értékelte a kér. PB. munkáját, mivel a pártszervező munkában a kezdettől itfcvett részt. Felvetette, hogy most már felvethető, hogy nem helyes, hogy 1 helyet elfoglaljon a VB-n belül. Az a tapasztalat, hogy bizonyos leértékelés mutatkozott meg a pártértekezlet határozatával kapcsolatban, mivel a sok napi feladatokba elvesztek az elvtársako Nagyon fontos feladata a kerületnek, hogy ahol felütik a fejüket a különböző nézetek, azokról a k területekről a PB. ne vegye le a kezét. yost a jelenlegi helyzetben a nemzetközi munkásmozgalom ügye felfelé ^ ivei és igy a magyar párt ügye is felfelé megy, igy a rév. nézetek alatomosan mutatkoznak meg. Ha most nem tudjuk az elvtársakat megszabadítani különböző nézeteknél komoly hibát követünk el. kerületi irányitó munkát több elvtárs szóvátétte ehhez Méhes elvtárs hozzáfűzte, hogy szerinte Horváth elvtársban is van itt baj és ezt az elvtársak nem vetették fel megfelelően. Horváth elvtárs amit itt elmondott az is bizonyítja, hogy Horváth elvtársnak egyes dolgokban sokkal határozottabban kell fellepnie, hagyobb politikai bátorságot kell tanúsítania. Ebben a kérdésben nem elég igényes Horváth elvtárs magával szemben, de másokkal szemben sem. Szükséges Horváth elvtárs munkájában , hogy a kiadott feaclatokat ellenőr ritze és a feladatok elvégzéséről való beszámoltatás. Kelen elvtárs : Ez a megbeszélés nagyon komoly tapasztalatcserét nyújtott nekünk és az eivtarsak részére is. Ebben a kerületben nehéz volt a munka, mivel nagyon vegyes terület, itt megtalálhatjuk a lumpenproletár, kispolgár klerikális rétegeket, és ennek a kerületnek komoly fasiszta múltja van. Összetétele mellett éppen ebből eredően az ellenforradalom is talajt talált, ehhez még hozzájárult a község fejlesztési hiányosságok, amik visszahatottak. • /* __________________________________________________ÓV __________________________________________________ ._____________________ - fa - - —