Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1957 (HU BFL XXXV.14.a/4)

1957-12-05

a -7-betartani, mivel közben a kerületi PB-nak nagyon komoly feladatokkal kellett megküzdenie pl: bérkérdés, ami komoly feladatot jelentett az aparátus részére is. Az elmúlt héten volt PB. ülés, ahol a kádermunka helyzetét néztük meg kerületi viszonylatban és ebben a jelentésünkben felvetettük, hogy mik a politikai munka végzésének akadályai. Pelvetette:, hogy az előttünk álló nehéz feladatok megoldásában nem minden PB. tag veszi ki egyformán a részét, A jelentésben javasoltunk viták indítását különböző kérdésekről. Nagy probléma a kerületben, hogy a vezetők többége uj vezető, akifchek nincs meg a kellő gyakorlatuk. Javasolta: hogy a kerületi VB-ot olyan elvtársakkal kell kiegészíteni, akik közvetlen munkaterületről vesznek részt és helyes lenne, ha az élelmiszeripar területéről állítanánk be VB- tagot. Üzemi tapasztalata révén vetette fel, hogy az ellenforradalom okaként 5-ik okot is felvetnek ez pedig a XX., Kongresszus. Nem a XX., Kongresz­­szusban látják a hibát hanem abban, hogy a párttagsággal nem lett időbe: közölve és a kapitalista országok sajtója sokkal jobban tudott ebben a kérdésben politizálni. Pelvetik, hogy a bizalmas tájékoztató a világ műn­­^ kásosztályának nem nagyon hasznait. Kerületi PB. előtt álló feladatok: 1./ Kerületi aparátus munkáját sokkal jobbá kell tennünk és sokkal jobba: kézbe kell tartani 2./Sokkal több politikai tanácskozásokat tartsunk azoknak az egyszerű vezetőknek és tagoknak és ki kell provokálni az emberekből, hogy milyen kérdés érdekli őket. Ilyen tanácskozások tartásába a PBoVB. tagjai is vegyenek részt. 3./ Sokkal többet kell törődnünk azokkal az egyszerű,vezetőkkel, akik pártmunkájuk mellett napi nyolc órát is ledolgozzák. Főleg emberileg foglalkozzunk velük. De ez nemcsak a kerületi PB.,hanem a Bp. PB-re is vonatkozik* Jólesne az elvtársaknak, ha kijönnek az elvtársak és meg­kérdeznék tőlük, hogy milyen problémájuk van? BP.től PB* ülésre a Kisz munka tárgyalásánál itt volt Kelen elvtárs és amit itt az értekfezleten elmondott, -az elvtársak elmondása szerint­­r-N nagy segítséget jelentett* A kerület irányitó munkáját helyes ha az elv­társak az üzemekben is ellenőrizk. Három vezető elvtárssal kapcsolatban: Horváth elvtársat* szeretik, becsülik ebben a kerületben. Azzal,egyet­ért , hogy sokkal erősebb kézzel kell fogni az elvtársakat. Jakus elvtárs: Olyan osztályvezetőt ismert meg benne és Földesi elv­társban, akik hozzáértéssel tudják irányitani a munkát Sokkal jobban kézbe kell fogni azonban az elvtársaknak a munkát és többet kell kijárniok üzemekbe. Kelen elvtárs: Közbevetőleg megjegyezte, hogy a pártéletben egy év befe­jeződött és a Bp. PB. határozata alapján, az illető kerületi instruk­tor összeállítja tapasztalata alapján a kerületi PB. munkájáról szóló jelentést és a kerületekkel megtárgyaljuk. Bo.itor elvtárs : Egyetért Lantos elvtárs által elmondottakkal. Határozathozatallal kapcsolatban: Amikor a VB. nem tudott határozatot hozni ez olyan vonatkozásban lehetett, amikor egy-egy párttitkár ügyé­ben kellett volna dönteni, ilyen esetekben is hoztunk határozatot, vagy olyan formában, hogy ujabb vizsgálatra van szükség, vagy válto­zást kell végrehajtani. Felvetette, hogy helyes lenne, ha a munkatervet, vagy pedig az ütem­tervet megkaphatnák I 1 % • I i . : _ ' J 1 ^^y 1 1 w --------------------------------------------

Next

/
Thumbnails
Contents