Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1987-05-19

í A közérzet, közvélemény alakítását szolgálja a helyi gyarapodást, javulást bemutató, a közösségi, társadalmi összefogásra apelláló propaganda. A helyi döntések kialakításánál és megismertetésénél egyre következetesebben igény­lik testületeink az agitációs és propagandafeladatok meghatározását is. E téren szemléletformáló, a meggyőző és figyelmet erősitő módszerek széle­­sebbkörű alkalmazására van szükség. 5./ Különböző társadalmi rétegekre irányuló tudati nevelőmunkát, a tartalmasabb ideológiai élet kialakítása érdekében az ifjúság, és az értelmiségiek kü­lönböző csoportjaira súlyoztuk. Két, a legfontosabbnak ítélt tartalmi területe: az egyik a szocializmus jö­vőjének, a perspektíva megismertetésének, a szocializmus ügye melletti ki­állásnak tudati szervezése. A másik a szocialista fejlődés mai, szinte napi feladatainak alkotó, kezdeményező támogatása. Mig az egyiket a legfiatalabb korosztályok körében a pedagógusok, az okta­tásban, képzésben és művelődésben dolgozó kommunistákkal alakuló szövetség­ben, segítségükkel igyekszünk elérni. A másik területen az értelmiségi párt­tagok, (kutatók, orvosok, közgazdászok, újságírók, műszaki szakemberek) a fiatalok közreműködésével, bevonásával indítottunk el egy folyamatot. A pártoktatás és az ideológiai-politikai képzés megújítása eszköztárának, módszereinek gazdagítására több próbálkozást alapoztunk meg, indítottunk be. Ezek tematikai és szervezeti feladatait a kerületi PVB döntései tartalmaz­zák. A meghatározottság felsőbb szervek döntésén alapszik, amelyek befoglal­ják a korábban megfogalmazott kérdéskörök szinte valamennyi alkotóelemét. Ezért lényegi kérdés, hogy a tartalomhoz rendelt legszervezettebb, legna­gyobb tömeget átfogó befolyásolási formának tartjuk. Az egész pártoktatási, képzési rendszert eszköz és módszerként tudatosan a minőségi változások elérésére szervezzük és alkalmazzuk. A korszerüsitési folyamatban - a pártbizottság munkacsoportjai megújításá­val egyidejűleg - a pártszervezetek önállóságára támaszkodva lassú, de alap­vető átalakulást kezdeményező lépéseket tettünk. Elsősorban a felkészült, elkötelezett, szilárd elméleti alapokkal rendel­kező politikai és állami vezetők aktivizálására törekedtünk. A korábban ke-I [ I — I_____________________________. ______- V - - - -- -- ——................■ - -................... « * - - -­­.1.1-.—- lo -

Next

/
Thumbnails
Contents