Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1987-05-19

I ‘ ' ' ‘ $ I _ 3 _ a munkahelyeken, a lakóterületen felmerült problémákkal kapcsolatban, Megerősíthető tapasztalat, hogy kerületünk párttagsága, és jelentős mértékben az ő hatásukra is a közvélemény helyesli a párt politikájának alapelveit, cselekvő­én támogatja a szocialista épitést. Meghatározóan vállalnak részt a gondokból is, a jobbitás szándékával közelednek a problémáinkat feloldani kivánó feladatokhoz. A párttagság mai gondolkodását ismerve, azt állapíthatjuk meg, hogy az utóbbi években felgyorsult társadalmi-gazdasági változások és az évtizedek alatt "meg­szokott" szocialista értékrend együttléte számos konkrét kérdésben zavart, bi­­zonytalanságot, erőteljes vitákat teremtett. A valóság tényei, ezek szinte napi értelmezési problémái vezettek az ismert és korábban elfogadott fejlődési ten­denciák realitásának megkérdőjelezéséhez. Ebből viták születnek, melyekben a párt­­tagság aktívabb, felkészültebb rétege a marxizmus-leninizmus fő elveinek képvi­seletével vesz részt. Sokan úgy látják, hogy a marxizmus-leninizmus hegemóniája vészit elért pozíciójá­ból, erőteljesebben hatnak társadalmi rendszerünktől idegen ideológiák, vagy azok egyes elemei. Hiányzik tehát a változások megértéséhez és cselekvő támogatásához szükséges stabilitás, ezen keresztül .is csökken a politika iránti bizalom. Figyelemre méltó, pozitív jellemzője e jelenségeknek, hogy a párttagság számon­­tartja és elismeri a párt eddigi kezdeményezőkészségét, és azt az elszántságát, hogy továbbra is vezető ereje legyen a társadalmi-gazdasági megújulásnak. I Ugyanakkor nagyobb határozottságot, gyorsabb tempót és jobb tájékoztatást igényel­nek. Hangsúlyozzák, hogy több kérdésben, új elméleti következtetésekre is szük­ség van. 1 s Több helyen, némely közösségekben feloldatlan feszültségeket érzékelnek a tudo­mány és a politika viszonyában, jobb együttműködést igényelnek. Egyesek abszolu­tizálják a párt propagandamunkájának ismert gyengeségeit, tudományos megalapozott­ságának hiányosságait, mások ideológiai gyanakvással fogadnak minden olyan tudo­mányos publikációt és más megnyilvánulást (pl. előadásokat), amelyekben markán­sabban jelennek meg társadalmi valóságunkat kritizáló vélemények. A tudati állapot zavarai talán leginkább az érdek-magatartás eklektikusságában fedezhetők fel. Az érdekfelismeréstől kezdve egészen az érdekmanifesztálásig. Ehhez a jelenségcsoporthoz tartoznak az értéktudat talajvesztései is. A szocia­lista társadalom építésében részt vevő új nemzedékek másként viszonyulnak múltunk­hoz és valóságunkhoz, mint az előttük járók. Az előbbiek nevelésében, világnéze-1 II I 4^ | t- 1 ______________________________ I _ —__________-_______——-.. -............................­­­i- i -...........................-...........................

Next

/
Thumbnails
Contents