Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1985-02-01
i s n— i — Javasoljuk, hogy a párt fordítson még nagyobb figyelmet a munkásosztály gazdasági, politikai, társadalmi szerepének érvényesülésére, hangulaténak elemzésére. Folyamatosan és kiemelten kell foglalkozni a nagyüzemi munkásság helyzetével, politikai súlyának erősítésével. Az értelmiség hivatásának, tevékenységének értékelésével kapjon nagyobb elismerést a szaktudás, a kezdeményező alkotó munka. Erősíteni szükséges annak tudatát, hogy az ifjúság szociálista nevelése az egész társadalom feladata. A nevelésben a szülők, az iskola, a különböző intézmények és szervezetek munkájának jobb koordinálása szükséges. A fiatal maga is jobban | | órezzen felelősséget jövőjének alakításáért, de ebben a szülők, a párttagok személyes felelőssége és példamutatása legyen |> meghatározó. ff I .az idősek megbecsülése, munkájuk elismerése benne van társadalmi fejlődésünk eredményeiben. Helyzetük, közérzetük, javításáért vállal.jón nagyobb szerepet családjuk, korábbi munkaji ! I helyük, közösségeik. Ennek konkrét tennivalóit minden szinten javasoljuk kialakítani. Fokozni szükséges az állami erőfeszítéseket is elsősorban a nyugdíjasok reálértékeik megtartása érdekében. I A népesedéspolitika irányelvekben megfogalmazott alakításával a pártértekezlet egyetért. A család szerepének hangsúlyozását és támogatását minden szempontból fontosnak tartja, Jobban kell ügyelni a különböző területeken tett intézkedések : I összhangjára, az ellentétes hatások felszámolására. | I A pártértekezlet támogatja a szocialista demokrácia fejlesztésére, a törvényesség, a közélet tisztaságára vonatkozó célkitűzéseket. Fontosnak tartja a személyes felelősség minden szintű érvényesítését, valamennyi párttag kötelességszerü p é1damut at ását. 1 i b o i