Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1985-02-01

i- 3 -A kapitalizmus általános válságainak mélyülése sokoldalúbb elemzést igényelne, mintahogy az is, hogy az utóbbi években növekedtek a vezető tőkés központok gazdasági, politikai ér­dekellentétei , ugyanakkor a lényegi kérdésekben egységre jut­nak a szocializmus erői. ellen. A kerületi pártértekezlet elvszerünek, realitásokon alapuló­nak, nyíltnak és következetesnek tartja hazánk külpolitikáját. Elismeri hozzájárulását a béke, a társadalmi haladás egyetemes j ügyéhez. Úgy véli, hogy nemzetközi érdekünk, politikánk lénye­ge a Varsói Szerződés, a KGST munkájában való fokozott rész­vétel, az együttműködés minden oldalú fejlesztése a szocialis­ta közösség országaival. Támogatja a hazánk érdekeit is szolgáló tőkés és fejlődő országokkal összekötő politikai és gazdasági kapcsolatokat. : II. Társadalmi és politikai viszonyaink A kerület kommunistái egyetértenek az irányelveknek a társa­dalmi, politikai rendszerünkre vonatkozó megállapításaival, kifejezték ezen viszonyaink fejlesztésének szükségességet. A szocialista tulajdon kérdése nagy figyelmet kapott a vitel­ben. Megerősítik a társadalmi tulajdon meghatározó szerepét, helyeslik a munkával, szerzett személyi tulajdon védelmét. Kiemelték, hogy a társadalmi fejlődés értékes jellemzője az egymáshoz közelítés a munka, a képzettség és műveltség, az életmód területén. Az irányelvek ezen megállapítása jelentős vitát váltott ki, és a pártszervezetek nagyobb részénél e vi­ta eredményeként sikerült egységesebb megítélést elérni. ;i i______________________fi______________________i - __________ ' ..... _ *L__rt__________________ ta------------­­­­­­­- ... . -Jta- rt JB» •»

Next

/
Thumbnails
Contents