Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1985-01-15

s tásához, A kerületi pártbizottság tevékenysége során az ebbe az irányba ható tendenciákat támogassa. A fejlődés lényeges eleme, hogy erősitsük az állampolgá­ri fegyelmet, ebben a kommunisták példamutatására számí­tunk elsősorban. Felkérjük őket arra, hogy határozottan lépjenek fel a környezetükben tapasztalható negatív jelen­ségekkel szemben. A kerületi pártértekezlet támogassa a középső-Ferencváros hosszutávu rehabilitációs programját. 6./ A párí politikájának megvalósulásában kiemelkedő szerepük van a választott testületek tagjainak, a párt és állami apparátus vezetőinek. Jelentős változások következtek be a vezetők kinevezésében, döntő többségüket a jövőben választják. Ezért a pártszervezeteknek is indokolt széle­síteni a kádermunka demokratizmusát, növelni kell nyílt­ságát. A párt illetékes testületéi döntéseik sorén a hár­mas követelmény alapján elsősorban a vezetők politikai és erkölcsi alkalmasságát vizsgálják. El kell érni, hogy az újonnan választott irányitó testületekbe megfelelő arányban kerüljenek párttagok, növelni szükséges a kommu­nisták részvételét a szakszervezeti és a KISZ munkában. 7./ A párt vezető szerepének érvényesítése, a politikai si­keres megvalósítása megköveteli a párt eszmei, politikai, szervezeti és cselekvési egységét. Ennek alapvető feltétele a határozatok következetes vég­rehajtásának megszervezése és ellenőrzése. A kerületi pártbizottság pártszervezeteket irányitó munkájában indo­kolt továbbfejleszteni a differenciált, operatív segítség­nyújtást. j |_____________________________________________f o_______________________________________j i ó : __________________________- 10 -

Next

/
Thumbnails
Contents