Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1982-04-22

é i- 7 -az egységes követelmények mellett. Tartalmi érvelés, gyakorlati segítség, kölcsönös bizalom, s annak konkrét megnyilvánulási formái, a kedvező személyes hatások meg­teremtése is szükséges.- A pártvizsgálati határozat megállapításaival összhangban a PM. felügyeleti vizsgálat nyomán az ÁB három állami ve­zetőjét írásban figyelmeztette a pénzügyminiszter, és meg­jelölte személyi feladatokat is. Párt előtti felelősségül: megállapításánál, melyre a kerületi VB határozata ösztö­nözte az ÁB pártvezetőségét, a PH figyelmeztetések mellett a szóbeli eszmecsere, feladatmeghatározás és a folyamatos, összehangolt ellenőrzés módszerét határozták meg. További vizsgálatot, vagy pártfegyelmi intézkedést nem tartanak szükségesnek. /PB vitában Bedő elvtárs javaslata/- Gerebenics Imre vezérigazgatóról- minősítésének előkészí­tése kapcsán - adott véleményben a PV leszögezi: munkájá­ban az elmúlt idő szál: nem tekinthető egységesnek, emberi és vezetői magatartásában negatív vonások is jelen vannak, illetve felerősödtek, bár láthatóan foglalkozik a munkájá­ban fellelhető hiányosságok kiküszöbölésének feladataival. Tapasztalatain!: szerint Gerebenics elvtárs nem következe­tesen képviseli a pártvizsgálati határozat elfogadásakor kinyilvánított egyetértő álláspontját, személyes felelős­ségét illetően. Hangoztatja együttműködési készségét, de cselekedeteiben gyakran saját érdekét, szubjektív vélemé­nyét és szándékát a pártérdekek elé helyezi. /PB vitában Poros elvtárs felvetése/- Gáti Imréné elvtársnő, a kerületi PB januári ülése óta a megrendezésre kerülő pártfórumokon fejlődőén képviselte a PB rá vonatkozó határozatát, s növekvő aktivitással vetce ki részét a feladatok eredményes megoldásából. A helyi aktivaértekezleten is ismertetésre került a PB álláspont­ja, ehhez önkritikusan csatlakozott. i 19-—.------------ — I _________________________________________ -................................................v ■ > ct -U­­­—

Next

/
Thumbnails
Contents