Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1976 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1976-09-24

1 i 2./ TÁJÉKOZTATÓ A SZOCIALISTA HAZÁÉRT ÉRDEMRENDDEL KITÜNTETETT ELVTÁRSAK ÉS" A PARTIZÁNOK KOZOTT VÉGZETT MUNKA TAPASZTALA­TAIRÓL /szóbeli/: Előadó: Vámos Ferencné Meghívott: Újvári Ferenc és Horváth László etak. Vámosné elvtársnő tájékoztatója a jegyzőkönyv mellé csatolva. A tájékoztató után olyan érdeklődés született a PB. tagjai kö­rében, hogy vitára került sor. Nábrádi Istvánné: A pártértekezlet óta pozitiv változás tapasz­­talbató e téren. Jónak Ítéli meg, hogy a körzetekben dolgozó elvtársak keresik a lehetőséget, hogy hogyan tudnák a fiatalo­kat bevonni a társadalmi munkába, pl. A nem kitüntetett elvtársakkal is foglalkozni kellene. Kevésnek tartja, ha csak az öregek napján köszöntjük az elvtarsakat. Szabados László: Jó volt a beszámoló, Érdekes foglalkozni vele, majd a későbbiek során visszatérni. Javaslata, a Bizottság munkáját ismerjük el, s azt jegyzőköny­vileg rögzítsük. A nemzetgondozottalckal való foglalkozást fontosnak tartja. Horváth János: Visszaemlékezik a régi időkre, feleleveníti a fiatalok és idősek közötti kapcsolatot. Elmondja tapasztalatait a fiatalok-idősek kapcsolatáról. Horváth László: Szerinte vitatkozni kellene a máról-jövőröl-mult­­r'ol, mivel úgy érzi ez érdekli a fiatalokat. Uivári Ferenc: Megköszönte a PB-nak, hogy meghívtuk az ülésre. Elmondja, hogy ő a XIV. kerületben dolgozott, s csak három éve került a IX. kerületbe, ahol eddig igen jó tapasztalatokkal tu­dott találkozni. Szilánk András: Javaslata, hogy az elhangzott problémákat a PB. tegye a magáévá és a Tanács, hiszen szerinte megtudják oldani az itt elhangzottakat. Vitatja a "fáradt olaj" gondolatát, - amit Vámosné etnő. tájé­koztatójában mondott el — mivel nagyon sokat lát még ezekben az elvtársakban. Nagyon érdekes politikai munkáról van itt szó. Nyújtsunk hozzá segítséget, hogy az elvtársak múltjukat el tudják mondani. Szarvas László dr: Régóta nem került ilyen napirend a PB. elé, ezért úgy érzi, hogy más kerület sem foglalkozott vele. A veterán fogalom többet ér, mint amennyit foglalkozunk vele. Magunkra nézve is kötelezettséget kell vállalnunk e témában. Javaslata, a BPB. felé javasoljuk, hogy tűzzék napirendre e té­­mát felsőbb szervek is. 11 \________ i I P— , . —r-í____- 3 -

Next

/
Thumbnails
Contents