Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1974-05-03
*- 7 -- a kerületi Pártbizottság MLEE mellett működő speciális tanfolyamokra a KISZ-vezetoket iskolázzak be;- a KISZ-ből kikerülő ifjúsági vezetőket káderutánpótlás szempontjából jobban vegyek figyelembe a vállalatok, intézmények. A tervet a hatáskörök alapján egyeztetni kell. e./ Biztosítani kell, hogy az MSZMP Politikai Főiskolára javasolt elvtársak az egy éves és az öt Ifcásapos partiskolára küldött hallgatók között még nagyobb számban legyenek fizikai dolgozók. 5./ A kerületi Pártbizottság továbbra is a vezetők célszerű stabilitását és a káderek folyamatos, tervszerű cseréjét határozza meg. Ezzel is biztosítjuk a vezetés folyamatosságát, összetételének javítását. Ennek érdekében: a./ A VB - koordinálva az illetékes szervekkel - dolgozzon ki öt évre szóló javaslatot a párt-, allami, gazdasagot társadalmi szervek közötti tudatos kádercserére. Ebben érvényaurlteni kell, hogy- állami, gazdasági vehetők nagyobb arányba, kerüljenek párt- és tömegszervezeti, e területről pedig állami, gazdaságii, funkcióba;- a funkciók cseréjével növekedjen a gazdasági .'•vezetésben a nők, fiatalok aránya,- állami, gazdasági vezetői posztokra több munkás-paraszt származású és közvetlen fizikai dolgozót neveljenek és' állítsanak funkcióba. b./ A pártbizottságok couca- óo olopszorvozeti vezetőségek mérjék fel, hogy a hatáskörükben milyen számban vonnak alkalmatlan vezetők. Javasoljuk, hogy egyéni elbírálás alapján, bátrabban kezdeményezzék felmentésüket a következő elvek figyelembevételével: j üA m »