Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1974 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1974-07-19

«# sj -- I ) re (j •» Gondot okoz, hogy a pártból távozók között magas a munkások száma, 1973-ban a kizártak, kilépettek, töröltek 44 #-a volt fizikai munkás, arányuk ezév első félévében is hasonló. A munkásság elfogadja és természetesnek v&zi a part politikáját, de aktiv, cselekvő közreműködésre bizonyos réteg nem szívesen vállalkozik. Nem jelentéktelen azoknak a száma, akik mérésén elzárkóznak attól, hogy párttagok legyenek. A pártépitést nehezíti az is, hogy az aktívák többsége nem munkás, kapcsola­tuk gyakran felszínes, következésképpen meggyőzésükre kevesebb a lehetőség. Szerepet játszik ebben az, hogy a pártonkivüli dolgozók nem mindig érzik a párttagok jelenlétét, közvélemény­­alakító hatásukat. Úgy vélik, hogy a párt vezető szerepe alsó szinten nem érvényesül kellőképpen. A beszélgetések során a munkások több helyen szóvátették, hogy a gazdasági, illetve a politikai vezotők egy részének magatartása kifogásolható, nem foglalkoznak megfelelően problémáikkal, II. AZ ÜZEMI DEMOKRÁCIA FEJLESZTÉSÉNEK KÉRDÉSEI Pártszorvezetoink, a vállalatvezetők egyre inkább felismerik az üzemi demokrácia jelentőségét irányitó munkájuk megalapozot­tabbá tételében, szoros kapcsolatát a szocialista demokrácia tel­jesebbé válásában. A felismerés gyakorlati eredményei azonban üzemeink jelentős részében érzékelhetően nem mutatkozik. A ke­rületi Párt-Végrehajtóbizottság 1974 márciusi ülésén tárgyalta az alapszervczeti munka helyzetének fejlődését, itt többek kö­zött megállapította,: "Bár sok szó esik pártszervezeteinknél az üzemi demokráciáról, érdemi változást nem sikerült olérni". Az üzemi demokrácia alapvető fórumának általában a termelési ta­nácskozásokat tartják. Lényegbevágó probléma, hogy a dolgozók és | I 4! ________________________ ___—--­­­­- - - - - ■ - — - MÉÉM-----­,mm >

Next

/
Thumbnails
Contents