Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1972 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1972-06-30

- 5 -gazdasági /tervezési/ —.szervezési programok Ismertetése azonban még nem kezdődhetett el# A program több vállalatnál a nyár fo­lyamán kerül a dolgozók elé# Az is tapasztalat, hogy a párt- és tömegszervezetek, illetve gazdasági vezetés a feladatok kidol­gozásának és majd végrehajtásának munkái tekintetében foglal-, koznak a közöttük kialakítandó ésszerű munkamegosztás megvaló­sításával. Néhány vállalatnál az eddigi eredményekre építve már konkrét, használható, a helyi feladatokat illetve adottságokat figyelem­be yevő szervezésfejlesztési program készült, illetve készülőben van. Ezen vállalatok a korábban kidolgozott programok felül­vizsgálatával kezdik a korszerűsítését és a további előrelépés kidolgozását# ÁSitialános tapasztalat az is, hogy fokozódó erő­feszítések és bizonyos kezdeti eredmények mutatkoznak az üzem­­szervezési apparátus erősítését illetően# A párthatározatban foglaltakat agitációs bázisként,eredményesen használják fel a párt- ás társadalmi szervezetek# Azoknál a vállalatoknál - ás ilyen a többség - ahol a korábbi munka nem ért el olyan fokot, hogy ne volna szükség átfogó szervezáskorszerüsitésl programra, gondosan elkészítendő progra­mok körvonalai kezdenek kirajzolódni# Ezek a pártszervezet különböző fórumaid, illetve testületéin még az év folyamán tár­gyalásra kerülnek. Megemlítendő, hojy a pártvezetőségek.általá­nosan kezdeményezői a hatékony programok kidolgozásának# • Számos probléma is jelentkezik. Vannak olyan vállalatok, ahol a párthatározat végrehajtásának programjai megmaradnak az.ál­talánosság szintjén, s nélkülözik a kívánatos gondosságot. Ezen vállalatok a pártszervezetek erősödő ösztönzése ellenére is felületesen foglalkoznak az üzem- és munkaszervezés korszerű­sítésével. E jelenség főleg ott látható, ahol az eredményhelyzet azon bűiül /részesedési szint/ ma még viszonylag kedvező; vagy ahol a felügyeleti szervok kisebb-nagyobb vélt, vagy valóságos megkötöttségei jellemzőek, ! I * . , i— ii 4 é

Next

/
Thumbnails
Contents