Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1971 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1971-09-24
•m 3 I- 4 -dr.Pálos et. Az előterjesztett anyaggal egyetért. Kerületünk munkás kerület, mégis komoly problémát jelent a pártópitési munka. Elgondolkodott azon ,hogy 1945 után mennyivel egyszerűbb volt a pártépitési munka. Akkor szélesebb^tömegekre lehetett számitáni. Ehhez hozzájárulnak a külső behatások. Az üzem,vagy létesítmény hangulata stb. Fiatalokat is állandóan vita -témává teszik. Meg kell nézni a mostani 18 éveseket,és a 25 évvel ezelőtti 18 éveseket. Véleménye szerint a mostaniak sokkal fejletebbek, óriási különbség van. Az iskolai tanulmányai a gyerekeknek túlhaladjak a szülők valamikori tanulmányait, és ebből adódik,hogy sok esetben az alsótagozatos gyerekeknek sem tudnak a szülők segíteni. Mindezzel azt akarja megmagyarázni, hogy a mostani fiataloktól nagyobb az elvárás, nagyobb mérce van eléjük felállítva. Pár napja vett részt az OKI—bán vezetőségválasztó értekezleten. 4 párttag le6t felvéve ebben az évben a KISZ- szervezetből. Nagyon értékes volt részére ez a KISZ vez.választó ülés. A fiataljaink nagyon nagy rétege értékes. S nem szabad engedni, hogy 1-2 eset kivételével melyek rontják a fiatalokról alkotott véleményt odáig jusson, hogy azt mondják ,hogy nem ertekesek a mi fiataljaink; Véleménye szerint ott a probléma hogy nincsenek megértve a fiatalok. Nem ismerik őket az idősebbek, Nem tartózkodnak több rendezvényen együtt,mert ezek elegedhetetlennek lennének ahhoz,hogy a róluk alkotott vélemény igazságos legyen. Végül az a véleménye,hogy a fiataloké a jövő és ha velük nem foglalkozunk és nem adjuk át úgy a helyünket, hogy azt folytatni tudják, akkor nem várhatunk tőlük komoly eredményeké. Schin et. Nagyon nehéz ehhez az anyaghoz hozzászólni. A pártépités komoly mértékig visszaesett náluk a SZIM-ben. Ehhez hozzájárult a gazdasági vezetők viselkedése, a 3-as követelmény benem tartása. Olyan légkörnek kéne lenni, ami a szoc.műhely, birág stb. szervezésénél hathatós lenne. Meg kell szeretettni a pártot feltétlen olyan légkört kell teremteni,hogy szívesen jöjjenek a pártba,és vállaljanak plusz munkát. Sajnálattal látta a PB-n a SZIM-ban,hogy olyan lista van amelyen 24 +4 fő problémájával foglalkoznak, akik nem fizettek tagsági dijat. Itt nagyon komoly mértékben kell ezzel a kérdéssel foglalkozni. Ebben szerepelnek a nyugdíjba menő et-ak is. Van olyan is aki alapsz.vez.ta^ volt, elment nyugdíjba és már fél éve nem rendezi átjelentkezeset/ Maszekhoz ment egy másik elvtárs dolgozni, és szintén mivel a körzetbe nem ment,nem tud átjelentkezni mert a maszéknal ugye nincs pártszervezet atb. Ilyen problémákkal küzdenek; Liszkainé et-nő Az anyagot nagyon sokoldalúnak és jónak tartja. A párt vezetőszerepéről beszélt. Egyetért Horváth elvtárs elmondottaival. Ki tartozik a munkásosztályhoz, és kit hova soroljunk ezt boncolgatta. Mindezek mellett úgy érzi, hogy a következő időszakban a munkások párttagfelvétélét tekintve többet kell tenni. i* " I " 1 ■ 1 1 1 1 ' ■ mw'9’