Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1968 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1968-11-22
;- n -Jugoszlávia: Úgy nézett ki, hogy Jugoszlávia mérsékeltebb volt /'mint Románia. Románia már Jjf szakozott, de Jugoszláviában ez még most is folytatódik* Elitélik a szooialista országok segítségnyújtását, igyekeznek ebben közös plattformot kialakítani a nyugati kommunista pártokkal. Nagy aktivitást fejtenek ki jelenleg is. A nemzetközi munkásmozgalom kérdésével összefüggésben szeretném elmondani, hogy a osehszlovákiai események elgondolkoztatóak a nemzetközi kommunista mozgalom számára is. Ebben a helyzetben világosan vetődnek fel a következő problémák, melynek elméleti kidolgozására nemvagyunk felkészülve. Egyre több uj szooialista ország jöhet létre a közeljövőben, mely felveti pl. az "egység problémáját. Addig persze nem kell idegeskednünk, mig nemzetközi sajátosságai vannak a szocializmus építésének. Afrlkában ha hatalomra kerül a munkásosztály hogyan fog az kinézni. Az bizonyos, hogy nem úgy fog kinézni, mint a magyar, vagy csehszlovák. Mikor kell közbelépni, szüksége s-e katonai segítségadás. Ezeket a kérdéseket nagyon sokoldalúan kell kidolgozni. Nem lehet arra beállni, hogy mi majd mindig katonai segítséget nyújtunk. Az ellentmondások megoldásának kérdése nagy feladat. Súlyos kérdések ezek. Felmerül bennünk az. hogy tulajdonképpen miért vagyunk terhesek ilyen problémákkal. Nem lesz annyi és ilyen probléma, ha úgy és ott következett volna he a hatalom átvétele, mint ahogy és ahol az Marx elképzelte. Mindezek nagy szerepet játszanak abban, hogy átmenetünk ilyen jellegű ellentmondásoktól terhes. Kina: Sajnos még nagyon sok problémát fog nekünk okozni. A szocializmus ott győzött, ahol nem legfejlettebbek a termelő erők ás társadalmi viszonyok. A szuverénitás kérdése ebben a korban másképpen vetődik O' fel, mint az előző korban. A kapitalista világban integrációs folyamat megy végbe. A szocialista világban szintén integrációs folyamat megy végbe. Ez a korból, a technika és tudomány fejlődéséből fakad. Ezeket sorolni lehet tovább és tovább. A csehszlovákiai események nagy lendületet kell, hogy adjanak korunk legégetőbb elméleti kérdéseinek kidolgozásához. Ilyen értelemben vannak is javaslatok, lépéseket tettek erre a Szovjetunióban - ez személyes tapasztalatom is Nemzetközi méretű osztályharc folyik a jelen korban, elsősorban Vietnamban, de a Közel-Keleten is, erre kell nekünk a fő figyelmet koncentrálni. Ebben a harcban 1I 1 C-_________________________________________________ i ................. ________