Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1965 (HU BFL XXXV.14.a/3)

1965-05-07

matlan arra, hogy me "felelő mélységig' lehessen tárgyalni kérdéseket. Ezért a VB. úgy döntött, hogy leválasztja a műszaki elvtársakat, miután a IX. alapszervben foglal helyet a gyár felső vezetésének minden tagja, egy kicsit sajátos helyzetük is van. Jó ideig a helyét sem tudtuk meg­határozni, hatáskörileg sem, stb. Úgy látszik 1 óv után, hogy sikerült a tapasztalatok alapján a helyére tenni, jól meghatározni a feladatát, de több mint valószinü, hogy 1 óv után újra visszatérünk az alap zorv munkájának megtárgyalására, tovább kell tökéletesíteni a módszereket, tapasztalatokat kell szerezni más gyáraknál és a teljes energiát ki kell használni, ami még eddig nem sikerült, nem tudtun’ olyan lehetőséget találni, hogy fel tudtuk volna azt az erőt szabadítani, aho y azt kelle­ne. -keressük az utat. A gazdaság- és pártvezetés munkája. Mi sokat vitatkoztunk Varga elvtárs­sal és a jövőben is fogunk. Ez semmiképpen nem jelenti azt, hogy az alapszervezetekre, vagy az egész üzemre nézve ennek káros hatása lenne. Éppen az az egyik legnagyobb eredményünk, hogy a gazdasági vezetést és a pártvezetőségeket sikerült eggyé kovácsolni, ami ma már mindenhol, minden alapszervezetben meg van ós annak is betudható a közös együttmű­ködésük, hogy a gazdasági ós politi .al eredmények ilyen színvonalon van­nak. Eltúlozzák nagyon sokan és egy kicsit dramatizálják, hogy ha mi ketten vitatkozunk, de később mi megállapodunk. Ez nem jelenti azt,hogy haragszunk egymásra, nem személyes harag; ez, kettőnk között. Emlegetnek olyat is, hogy presztízs kérdést csinálunk abból, hogy kinek van igaza. Egy igazság van, a marxizmus igazsága,' Van előre haladás ós úgy látom, hogy tudunk együtt dolgozni, eredményesen, anélkül, hogy személyeskedé­sé fajulna a vita. Tagjelöltekkel való foglalkozás. A felvételemnél az alaeszorvézetek többségénél a tervszerűség érvényesül'. Evekre előre folyik az elvtársak nevelése, sok esetben személy szerint a párttitkár foglalkozik velük. Pl. a II.alapszervezetben.A vezetőség tagjai is kopna’.: ilyen me bHa­tást, miu án több száz dolgozó tartozik c y-e y alapszerv ezekhez. Veze­tőségi ülésen kapján meg a felad: tokát és ott számolnak te végrehaj­| /ásáról. 1964.júniusában a VB. hozott egy olyan határozatot, gy az ajánlók továbbra is foglalkozzanak a tagjelöltekkel és lehetőleg ugyanazok az elvtársak legyen az ajánlók a párttagfelvételeknél• így az ajánlók felelőssége is fokozottabb. Van ahol ngyon alaposan foglalkoznak a ta ;jelöltekkel, időközinként be­számoltatják, hogy van-e problémája, miben kér segítséget, 1; végzett, stb. Van azonban olyan példa in, hogy egyáltalán nem foglalkoznak vei :. Most van VB.ülés előtt a partépítés kérdése. Az elméi tben is volt hi­ba: a ) ártépítés mechanikus értelmezése, számszorüségében nézték, nem úgy, hogy a oártépités tartalma az ideológiai felkészültség, a ne'/lévő | párttagok részére is növelni kell. A most folyó felmérés se ;it mag. a alapszervezeteknek ebben a munkában. A VB. részéről a szervező titkár fogja össze a pártópitósi felad- ‘oka . Varga et.: Bo j tor elv társnak válaszolve : az. an agellátását, sec ,-s zára ellátását,’-vízmelegítő helyzetét, gázóra ellátását vetette fel.Nagyon nagy nehézségünk van az anyagellátással, dacára annak, hogy sorolva vannak ezen á téren, mórt van olyan anyag, amit a magyar kohászat nőm tud gyártani. i-7-I _. ra_________________________________ .______

Next

/
Thumbnails
Contents