Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártbizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.14.a/3)
1962-07-06
$- 6 -- A PB által beindított mozgalomból 92; év szept. 8-án országos konf. lesz, ami a népgazdaságnak jelentős hasznot hoz. Ezt a mozgalmat a régi igazgató 1961-ben nem akarta, az újnak is elmondta a^FB^mit akar, és"nem értett vele egyet. Más PB sem csinálta volna másként "a mi helyünkben" - mondotta. — A brigád munkák során a pártonkivülieket is mindig baonhák. — Az 1960-as szeptemberi Politikai Bizottsági :, ab ározat okát is a PB dolgozta ki* Az igazgató nem csinálta, pedig Írásbeli megrovást‘is kapott érte a minis, tóriumtól. PB ülésen is felelősségre vontak* A feldolgozás alapján készítették el a műszaki intézkedési terveket ■is. A terv teljesítéséhez szükséges volt néhány gép, amiért szintén a PB szaladgált és illetékes vezetőkkel tárgyalt, mert az igazgató nem merte. Ha ez nem történik, akkor az üzem nem tudja hozni az 1961 évi tervét.- Elmondja, hogy hozzávetőlegesen ismerik az alapszervezet véleményét Orbán és Mészáros .et. kapcsolatosan. _ _ , & szerszámgyártás területén voltak olyan dolgok, hogy 1 millió 700 ezer Ft dobtak lei olyan készülékekért, melyeket elszámoltok, de soha nem készítettek el. Erre az igazgatónak a PB felhívta a figyelmet.y 3 éven keresztül törte a PB, a 4—ik évben kénytelen volt beleszólni. Ebben az üzemrészben buktatták meg a párttitkár és üb elnök jelkeltet. Az ottani állapotokon nem akartak változtatást, mivel anyagilag jól jártak - jutalmazásoknál, prémiumnál, stb. 9o%-os teljesitménynel llo %-os bért kaptak. — Beismeri, hogy türelmetlen. De arra hivatkozik, hogy a dolgozók^ színvonala, követelménye túlnőtt az üzemi középkáderek színvonalán és:ez türelmetlenséghez vezet."Hegy mennyire igazam volt, azt Földes et. tudja". Az üzemben összesen 7 szocialisga brigád volt és most hogy a PB foglalkozott vele, van 30.Egyes brigádok 5 mill. ít tóiáx termelési ertekökes vesznek a0 es a gopekeb is uat;uk b „„vib jak. Jo gi. ■...dncry a értek el az indukciós edzőben. Az" embereket érdeklik e mozgalma!:, akarják - ezért hivtak össze nag. aktívát és csoportos beszélgetéseket. 3 ha ilyenkor érehetellenséggel áll szemben - mondja, - akkor türelmetlen.' Elmondja:azt is, hogy sokszor vannak túlkapásai és nem mindenkinek tetszik ez.- Ma már nem áll fenn az# a helyzet, hogy a párt os gazdasági vezetés külön áll.•A helytelen programozás miatt az uj igazgatóval együttesen léptek fel. AZ illető elvtárs ezt nem tudta elviselni és most szanatóriumban van, - mondja* Az igaz, hogy az uj igazgató még nem ismeri jól a területit és gyakran kéri a PB véleményét és több személyi kérdésben adtak is jav: álatokat. — A szereidére vonatkozóan elmondja, hogy 12% helyett, most 2o%—ot kell hozniok. Ez nem eg.,- szerű dolog. Valamint a legutóbbi Politikai Bizottsági határozat ujaob minőségi követelményeket állított fel a gépgyártás területén. Ennek alapján egy helytelen sablonos normarendesest kellett volna végrehajtani. Ehelyett bevezették a minőségi premizálást. Ez két irányban hatott. Nem kell a gépeket széjjel szerelni,_ ami :o órát vett igénybe és az emberek megszokták'a pontos muráét. Hiba volt hogy termelés felfutást nem hozott magával. Ez a pártszervezet további feladata, hogy mozgósításában a minosegea a mennyiséggel is o ss^okap— csolja. Ez a;szereldei bütykölés, aminek megváltoztatása nem megy parancsszóra.- A MERT egyik vezetője is kint járt náluk. Ezt a PB ke adományra zte ós_ \igv gondoljak lidasnosj iia vállalni vcogIgb íol og^onlöpo colo aiógiLb#- - - - - - - - - ~ -- - - • - -■éítk 3