Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.14.a/1)
1985-02-16/1
í- qr -A nukleáris háború veszélye sokkal nagyobb, mint valaha, ez az egyik igazság. A másik, hogy a békemozgalom is sokkal nagyobb és erősebb, mint bármikor. Nem lehetnek feleslegesek a szöges drótok előtti béke/zászlók, s azoknak a táborba zárt chilei forradalmároknak sem bátor tettei, akik a halál árnyékában ki merték imi a tábor falaira, hogy "Nicaragua raiénk"és "Salvadort nem adjuk." Milyen hallatlanul nagy a szolidaritás érzése a békét élvezni akaró testvéreikkel. Ilyen és ehhez hasonló erő és bátorság feszül az egész világon ré az emberiség többségében. Boldizsár Iván iró mondta a konferencián: " A történelem folyamán minden háború iszonyú volt, de mégis, - s a kifejezésért elnézést kért - mégis emberszabású. Nem veszélyeztette az emberi faj, az egész emberiség puszta létét. A nukleáris háború éppen ezzel fenyeget. Eddig a hatalmak, az országok, tehát az emberek háborút inditottak, mert tudták, hogy minden háborút béke követ. Most már tudjuk, hogy egy nukleáris háború után kérdéses, lesz-e békekötés ? Lesznek-e akik békét kötnek ? Mert egy ilyen háborúban az, aki az első atomcsapást méri, másodiknak hal meg. A béke ezért forradalmi eszme, mert az emberek megszokott gondolatvilágát forradalmi erővel kell átalakítani." } Németh Károly elvtárs, a Központi Bizottság titkára mondta ki azt a megállapítást, amely békemozgalmi munkánknak egyik legfon-I tosabb gondolata: "A béke sokkal több, mint a háborunélküli állapot•" Ehhez a néhány szóhoz számtalan sok feladatot lehet és kell hozzákapcsolni. Ehhez tartozik az emberek megszokott gondolatvilágának forradalmi átalakítása, ehhez a nehezebb gazdasági helyzetben is I a helytállás, ehhez az őszinte, baráti,emberi kapcsolatok megteremtése és ápolása, ehhez a vívmányaink megőrzése és megbecsülése, de ehhez tartozik az is - és nagyon jelentős tartozéka a békének - hogy a mi kis mindennapi világunkban, a családban, az utcán, a munkahelyeken, az élet különböző területén még jelenlévő apró kis, egymás közötti háborúkat is a békés együttcselekvós váltsa j 1 1 tó ■ ísmmm .9