Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1980-02-23

1 í 1 I ■ j i 12./ Szabados László elvtárs a kerületi Tanács elnöke* a kerületi pártbizottság. part-vegrehajtóbxzottsag ta^ja., A kerületi pártbizottság irányitó nyájával, a párt határozata­inak következetesebb végrehajtásával munkánk fejlődő tt. A kerü­leti Tanács V. ötéves tervét teljesíteni fogja, üt evvel ezelőtt, amikor a termelés demokratizmusával foglalkoztunk eljutóttunk a lakáskérdéshez, de ehhez akkor csal: az ötletek voltak va, a pénzforrás nem. Gondjainkkal, a szocialista brigádokhoz, a fiatalokhoz, a kollektívákhoz fordultunk. Ez nem a demokrácia fejlődését mutatja, amikor az emberek, a^vallalatok dolgozol önzetlenül oda állnak, megfogják a kalapácsot, vagy a lapátot es dolgoznak a közösség érdekében? Az elmúlt öt evben csak a tár­sadalmi munka értéke négyszerese lett. Ma mar ott tartunk,_ a kerületünkben azóta négyszeresére emelkedett a társadalmi mun­ka végzése. A napokban értékelte a Fővárosi Tanacs a budapesti kerületi munkáját és a IX. kerület a budapesti kerületek^kozo A az első helyen van, ezért 1,5 millió Ft-ot kaptunk a 1*ovarosi Tanácstól. Mindezért megköszöni a kommunistáknak, a kerületi pártbizottságnak, társadalmi szervezeteknek, hogy kerületünké-t önzetlenül tesznek. A szocialista demokrácia fejlesztéséhez hozzátartozik a tanács államigazgatási tevékenysége. Ebben a kerületben nagyon komoly gondokkal küzdünk. 1979-ben kiosztottuk a személyi szamokat, elvégeztük a lakóbizottsági valasztasokat, s most maris készü­lünk az országgyűlési választásokra. Több hasznos kezdeményezés történt, amit sikerűit megvalósítani az elmúlt időszak során, ilyen pl.: a hetfo délutáni félfogadás a tanácsnál, a tanács dolgozóinál: szociális, kulturális helyze­tével való kiemelt foglalkozásunk. A tanacs létszámát 5 /<?-kai csökkentettük. Az első helyen a lakáskérdés all, amely proü e­/ Köszönetét mondott azoknak a vállalatoknak, akik a munkáslakás­építés helyzetéért tettek, többek között a Prosperitás Szövet­kezetnek, a 43-as számú Állami Építőipari Vállalatnak*,a kerü­let több vallalatanak, akik a gyemekintezmények epitesevel kap­csolatban sokat tettek, hogy valóra váljanak gyermekeink vagyai. Az állami lakások száma kerületünkben 30 ezer, ennek 1/3-a eges-,­­sértelen, ezekben zömében munkások es nyugdíjasok laknak. Jogos az a kritikai észrevétel, hogy "olcsó lakás .keÍÍ"hfl',ÍíenninaSarmik került előbbre lépnünk, a hivatkozások miatt, de ha tenni akcirunk akkor a saját példánk is igazolja, hogy lehet. 1979-ben befejez­tük 35 lakás helyrehozatalát, tetőtérbeepitessel stb-vel, pedig tervezetünk csal: 15 lakásra szólt. A jövőben ezzel a feladattal is kiemelten kell foglalkoznunk. A párt határozatainak végrehajtásáért egyre következetesebben dolgoznál: kommunistáin!:, készen állunk arra, nogy a XI. kongresz­­szus határozatainál: ránk vonatkozó részét a további időszakban is következetesen végrehajtsuk. I B J-mm 4 -•;» ■ ■ .___.. V. ______________________ ... - ... .... . ............................ ----------

Next

/
Thumbnails
Contents