Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1980 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1980-02-23

I í Kerületünkben nagy számban vannak olyan üzemek, amelyek dolgo­zóinak ^többsége munkásnő, leány, feleség, anya. Anélkül, hogy engedményeket tennénk a munka hatékonysága, a versenyképes ter­mékek előállítása terén, ezen üzemeknél központilag is elő kell segíteni a^szociális problémák megoldását, a gyermekintézmények fejlesztését. Ez egész társadalmunk ügye. Kedves Elvtársak! Azuj szabályozók, az uj termelői árak nem kis politikai és szak­mai feladatokat jelentenek. Céljuk, hogy a nemzetközi színvonal­hoz merjük munkánkat, annak hatékonyságát és igy a belső tartalé­kok feltárására ösztönözzenek. Ez előrehaladásunk egyik kulcskér- *~ dese. Kerületi pártmozgalmunk kötelessége, hogy a feladatok megol­dását tevékenyen irányítsa. Kötelességünk az is, hogy-a végrehaj­tás során jelentkező ellentmondásokat feltárjuk és megoldásukat kezdeményezzük. Ezeket felsőbb szerveinknek nyíltan, időben jelez­zük, különös figyelemmel a munkásosztály helyzetére vonatkozó határozatok mindenkori érvényesülésére. A fő figyelmet az üzemek, intézmények hel^i tartalékainak feltárására kell fordítanunk. Mindannyiunk előtt ismert, hogy a termelekenység növelésének igen lontos tényezői a beruházások, a korszerű gépi technika alkal­mazása. Ezzel kapcsolatos lehetőségexük azonban nem korlátlanok. Ezért iokozott figyelmet kell forditani azon területekre, amelyek, Hogy úgy mondjam, nem kerülnek különösebb pénzbe, sőt pénzt hoz­nak a házhoz. A hatékonyság, a versenyképesség növelésének fontos forrása a jó minőségű, tisztességes munka, és az erre ösztönző differenciált bérezés. Ez az egyik kérdés. A másik kérdés, hogy tagadhatatlanul nagy tartalékaink vannak még a vezetés és szervezés területén. Nemegyszer drága gépek, berendezések nincsenek megfele­lően kihasználva. Külön befektetés nélkül növelhető tehát a haté­konyság. Több helyen indokolt és lehetséges a munkaerők átcsopor­tosítása. Ezek határozott, de egyúttal emberileg, politikailag jól előkészített - intézkedéseket követelnek. A harmadik nagy bel­ső lehetőség az ésszerű takarékosság a termelés és gazdálkodás egesz területén. A különböző versenyfelajánlások, az üzemi demok­rácia fórumain elhangzott kritikai észrevételek és javaslatok azt mutatják, hogy ki nem használt lehetőségeink még igen nagyok. Munkánk hatékonyságának sokirányú erőteljes növelése tehát kulcs­kérdés* A fő cél a népgazdaság egyensúlyi helyzetének és életkö­rülményeink alakulása szempontjából. Kedves Elvtársak! Amikor át tekintjük gazdasági épitőmunkánkat, ha külön nem is rész­letezzük, nemcsak a termelőüzemek tevékenységéről, hanem kerüle­tünk más dolgozóiról is beszélünk. Ezzel kapcsolatban a Marx Károly Közgazdasági Egyetemen folyó oktató éa nevelőmunka, tudományos munka. Összefügg ezzel a különböző szintű iskolák, a pedagógusok tevékenysége, mégpedig nemcsak a szakiskolákban. Kihatással van minden­napi életünkre, közérzetünkre - nemegyszer szó szerint is - az orvosok, egészségügyi dolgozók vagy a kereskedelmi és szövetkezeti dolgozók munkája. így sorolhatnám tovább a más foglalkozási ága­kat is. 14 \ '4 ^mrnm * -íj*

Next

/
Thumbnails
Contents