Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1975 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1975-02-08

i- 6 -JH ' A brigádok élén kiváló munkásvezetők állnak. irányjtó- és szervezőkészségük, értékes emberi tulajdonságaik a közösség­ért végzett odaadó, tartalmas munkában teljesednek kj. Ott vannak a brigádokban elvtársaink, a pártszervezetek tagjai, , a társadalmi szervezetek aktivistái, akik személyes példamutatásuk kai adnak lendületet a brigádmozgalomnak. Ez a fejlődés a XI. kongresszus és a felszabadulásunk fgggfpa /re/te mwwi $ S 30. évfordulójának tiszteletére kibontakoztatott munkaversenyben csúcsosodott ki. A kerületben dolgozó vállalatok és intézmények kollektívái a tervcélokon túlmutató vállalásokat tettek és teljesítettek T*"* • ~ már eddig is. E vállalások egyik jellemzője, hogy nagyrészt helyi kezdeménye zésekre* épültek, a dolgozók gyűléseken vitatták meg. hagyták jóvá, s a kerületi pártbizottság által összehívott aktíva erő­­. I _ sitette meg. .A vállalások az új igények és lehetőségek következté­ben kiegészülnek. A verseny értékelésére és propagandájára jelentő- A jj * ségéhez mért gondot fordítottak üzemeink. Mindennek következtében jelenthetjük, hogy a kongresszusi, lels za hadi ilás j munka versi nv első szakasza kerületünkben is eredményesen zárult, dolgozóink u ->.s y munkás .ikerrel köszöntik pártunk XI. kongresszusát. t<4 szabadulásunk ünnepét. A múlt esztendei munkaversenyzok -z helyi, kerületi és ágazati értékelése most folyik. A kerületi párt bizottság - a köz­ponti és a budapesti értékeléssel összhangban - zászlóval, oklevél­lel és emlékplakettel tünteti ki a legeredményesebben dolgozó közös­ségeket, egyéneket. Törekvés az. hogy az idei tervcélok ismeretében magasabb szinten lolyl, ilódjoi > . kongresszus tiszteletére indított szo­cialista verseny. Politikai irányitó munkái k >- gvik lontos toriilf?tének kell tekintenünk a szocialista munkaversenvt, jobban építve annak közös­­jtí 0TV s ég formáló erejére. A verseny larlalmi elemeinek, céljainak erősítését kell előtérbe állitani, felszámolva a helyenként jelentkező torzulásokat, az egyoldalúságot, a formalizmust, a nemes célokért küzdő kis koll< k tivák magárahagyatoltságát. ► % *»% ílí ' r7 v * ‘ y ni* 1 ,r V S ' tüfinS m 111 t _ ■ . - k- - —. - -- - —----- • . — .... . - —.--...­­- .rtMB ü«*

Next

/
Thumbnails
Contents