Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság IX. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártértekezletek jegyzőkönyvei, 1962 (HU BFL XXXV.14.a/1)

1962-10-17

í Í- 7 -» figyelembe véve. a célkitűzések reálisak és megvalósíthatóak. Ami nagyon pozitife a tézisben a mai pártvezetés nyilt őszintenés egyenes fellépése. 5./ Leraktuk a szocializmus alapjait, miért nem mondjuk ki mi is,hogy építjük a szocialista népköztársaságot/ utárnia sajátmagával került ellentmondásba./ „«i sokkil többet akarunk nyújtani a dolgozóknak, adóig pedig sokat kell tennünk, nem lenne célszerű még elhamarko­dottan kimondani. 6./ Az irányelveket a nagyfokú szerénység, humanitás, és a dolgozókkal való nagyfokú törődis jellemzi, 1945-47 között jó volt a pártvezetés irányvonala utárrna fokozottan romlott, ez különösen érezhető volt 1949 után, melyet elsősorban nákosiék személyi kultusza okozta, nelyes a Központi izottság határozata, 1956 után nem lehetett még lezárni, éppen egy sor dolgot konkrétan kellett bizonyítani, nagyon helyesen és humánusan zárta le az ügyet a határozat. A áll, vez. és a pártvezetés közötti együttműködést jónak találja, a vezetés színvonalán van még tennivaló és javítani való. .agyis az elkövetkezendő időben meg kell erősíteni. 7./ kíss nároly elvtársat miért zárták ki a xol. iz. és miért maradt meg akkor a Közp..ez.-be. natarozati javaslatot fogadtak el melyet előtte a bizalmi csoportonként megvitattak, a munka jobbátételeére és a tézisek feldolgozására. A hozzászsóllásokat a titkár elvtárs helyesen válaszolta, meg valamint a kér. kiküldött Lencsés elvtárs. 2 küldötet megválasztottak, ypzept.7. ádogos Kioa. 6 tag. megjelent 5 fő + 1 pártonkivüli meghívót A beszámiló a pártszervezete egyéves mujkájával foglalkozott. A kollek4 tiv vezetéssel vannak komoly problémák. Az elnök csak vendégképpen jár el a KiLozi.-be, a .11.kér.munkásőrségnél dolgozik, nem törődik az itteni irányítással, és ez rányomja bélyegét a kjlűl. munkájára. ..emjó az elnök és a műszak együttműködése. Komoly szakmunkás hiánnyal küzdenek, A tervet amit a felsőbb szervtől kapöakanélkül elfogadták, hogy azt látták volna. Éppen ezért nem is tudták teljesíteni, mert a terv irreális.. em tudják a lakosságot ellátni, régi elavult módszerekkel dolgoznak, Komoly baj van az anyagellátás területén is, pénzügyileg is állandóan problémáik voltak, a beszerzéseket illetően.- niányzik a Kio^Ö.-vel a jó kapcsolat, a tervtárgyalások nem megalapozót tak.- A törzsgárda jó de kiörgedik lo év óta nem törődnek a felfrisitéssel.- uzakmunkás képzés ugyan van, de nem fordítanak kellő gondot a fiatal szakmunkások nevelésére , éppen ezért nem válik belőllük jó szakmunkás. A műszaki vezetés nem tud tekintélyt tartani, a vezető vállalja és kiad . >1____________________ ■ - ■ - > ■ - U-..te--­■mm

Next

/
Thumbnails
Contents