Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/12)
1986
* ■ - 17 -■•« 1K '/1 űeB8k$> -, fü I m$| I Tisztelt Tanácskozás í ■ Előadásom bevezetőjében az információval kapcsolatos magatartásunk fonák oldalait érintettem, nevezetesen azt, hogy nem érünk rá tájékozódni, holott azért vagyunk úgy elfoglalva, mert tájékozatlanságunk miatt rendkivül rossz a munkánk hatás^ foka. Ez nemcsak egyéni, hanem társadalmi méretű csapda, amelyből nehezen tudunk kikeveredni. Tudjuk mindannyian, hogy gyáraink, gépeink, eszközrendszerünk nagy része elavult és nagyon kemény hitelfeltételek mellett jutunk csak beruházási lehetőségekhez. Tudjuk azt is, hogy természeti kincseink is szerények. Felismertük már, hogy egyedüli megujitheté erőforrásunkat szellemi vagyonunk képezheti. És mi mégis elfoglaltságunkra, aktuálisan sürgősnek tekintett feladatainkra hivatkozva, továbbra is szellemi kincseinket pazaroljuk! Elmulasztjuk tudásszerkezetünk korszerüsitését, takarékosságból elsorvasztjuk annak megújítási forrásait, de nem vesszük észre, hogy ennek következtében nagyságrendekkel többet veszitünk, mint amit megtakarítottunk! Kesergünk azon, hogy termékeinkkel nem álljuk a versenyt a világpiaci küzdőtereken, ami ilyen sommásan szólva egyébként nem is felel meg a valóságnak, de a csak gyengén vagy egyáltalán nem szelektiv információ szolgáltatás torzításaként fogható fel, amely kevés gondot fordit az életképes azon eredményekre, amelyeknél mégiscsak kimutatható, hogy hatékonyság és szellemi-gazdasági eredmények ott születnek, ahol az alkotók maguk pótolják az információs mechanizmusaink hiányzó vagy a gyakorlathoz nem kapcsolódó fogaskerekeit. De általában mégis igaz, hogy nem veszszük észre, miszerint sokkal tájékozatlanabbul lépünk porondra, mint azok, akik győznek. Néha olyan hátránnyal küzdünk, mint az a vívó, aki bekötött szemmel akarja legyőzni ellenfelét és még ráadásul ő a gyengébb! Az információszolgáltatás és felhasználás korszerűsítésében nagyobb az elmaradásunk, mint más területeken, de ennek be-M ^ b - ■ ■ .....v -ijj-- — --------------------------■—*-----------—1--------* *** '■***&