Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/12)
1986
>2£HI • .V’ az eltelt közei harminc esztendő alatt globálisan mintegy húszéves lemaradás alakult ki. Hasonló volt a helyzet a többi szocialista országban is kisebb eltérésekkel. Számottevőbb befektetést csupán a Szovjetunió eszközölt, igy Moszkvában alakult ki az egyetlen érdemi távhozzáférésű adatbázis, a nyugatiaknál szerényebb paraméterekkel és szolgáltatási képességekkel. A szocialista országok fokozatosan egyre hátrányosabb helyzetbe kerültek. A hagyományos eszközökkel már korábban is kezelhetetlen mennyiségű információ tovább duzzadt, ugyanakkor a modern hozzáférési, kezelési módszerek késtek. Az amerikai embargó a magas szinvonalu technológiákkal kapcsolatos korlátozások keretében reteszelte a módszereket is. Ebben a helyzetben jött létre a KGST Nemzetközi Tudományos Műszaki Információs Rendszere az elmaradás bepótlásának közös megvalósitására. A tizenöt évvel ezelőtt megfogalmazott szándék lassan halad előre, a tagországok nagyjából hasonló gondjai miatt. A rendszer felépitéséhez Moszkvában létrehozott Központ koordináló és módszertani segitséget nyújtó munkája késett, a tagországok pedig gyakran halasztották el a kiépítésében reájuk háruló feladatok teljesítését. Ez az elmaradás sokkal nagyobb, mint ami a technológiai színvonallal arányos lenne és különösen indokolatlannak tűnik a számítástechnikai szempontból még szükebbnek tűnő lépéshátrány oldaláról nézve. Nem tudjuk elkerülni a szembesítő kérdést miért? Az okok sokrétűek és egymásba kapcsolódóak. Kezdjük először a I magyar információs intézményrendszernél. A hagyományos könyvtár -referáló kiadvány tipusu tájékoztatási rendszer költségvetésből, vagy más központi forrásokból működtetése mesterségesen alakította az információáramlás érdekviszonyait. Az adott anyagi működési feltételekhez a tevékenység optimálása a szükséges minimum irányába orientálódik, szemben azok törekvésével, akiknek anyagi működési feltétele arányosan javul a forgalomba hozott információ mennyiségével. Ez nem a hazai információs intézmény eltartási kérdése, hanem az érdektelenség helyett az érdekeltség bevezetésének sürgető szüksége. Hozzátehető, hogy a számitógépes fejlesztés beruházási feltételeinek beszűkülése párosult az egyébként •? 4 * ; * - ! . % v ' ’ ' " , l' " * ■ ... ______ __________________ ......___... \\--------— - -----------■ - — - - --------- - -............- • - - —--------— ■— --------------- ------------— —---------------