Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1977 (HU BFL XXXV.13.a/12)
1977
i j j- 3 -terjeszteni és tovább kellene fejleszteni. Célszerű, hogy e szakmai-ideológiai konferenciákra - ahol erre lehetőa ég van - a kerületi rokonjíntézm ények kutatóit is meghivják, valamint más kerületben működő/ szakmailag illetékes intézmények egyes munkatársait. Véleményűnk szerint e konferenciák szervezése az állami vezetés feladatkörébe tartozik, a pártszervezeteknek azonban természetesen messzemenő támogatást kellene nyújtani ezek lebonyolításához. 4# Számos kutató ideológiai továbbképzésére az önálló tanulást tartaná legalkalmasabbnak. Ezt indokolná az érdeklődés említett differenciáltsága is. Ezért kívánatosnak tartjuk, hogy a következő évek során 0* - az önálló tanulási oktatási forma szélesebb körű kiépülésével - a megfelelő elméleti felkészültségű k utaló k\%ísen-1 vezett önképzésben vehessenek részt. 5. A szervezett pártoktetáson kívül szükség aan továbbá az időszerű polifeikai problémákkal kapcsolatban a kutatók tájékoztatásának hatékonyabbá tételére*_ f| . .. ." ~~ ’ ■ ' « 1 Ennek érdekében egyrészt - esetleg több intézmény pártszervezetének közös rendezésében - jó előadók biztosításával az aktuális bel- és külpolitikai, gazdasági, kulturális stb. kérdésékről pártnapokat kellene tartani, másrészt pedig meg kellene oldani időnként - szóbeli tájékoztatás ^ formájában - a párttagság informálását olyan kérdésekről, ' ----------------------------------------r—----------------------------------------- —---------------*----------------------------------------------------amelyekkel tömegkommunikációnk különböző okokból nem foglalkozik. Végezetül a politikai és ideológiai továbbképzés feladataival kapcsolatban két "pedagógiai" jellegű észrevételt tennénki- az egyes oktatási formákká* megszervezése során megfelelő időt és kereteket kell biztosítani a vitára, a felmerülő problémák alapos megbeszélés éret- minden oktatás eredményességének egyik kulcskérdése a tanulás; ennek biztosítására - különösen a ritkább Időközönként tartakndó oktatási formák esetében - a pártszervezeteknek kellő figyelmet kellene forditfcŰok, Budapest, 1977. április 20. 1 4o 1 ........................................... ——iwm• ' ____________________ ■ ..............................— - > ................... — — ÉS ----------^ ........—-------.» -áf ■ ,«.* • w&