Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Tudománypolitikai Munkabizottság, 1976 (HU BFL XXXV.13.a/12)

1976

< . i-17-I Ígéretesek, támogatandók, de ma nagyrészt még inkább tervek és még sok feladatunk van a tudományos kutató munka szervezésének, ellenőrzésének, és az eddigieknél sokkal objektívabb mérésének a biztosítására. Különösen összetett, de megoldható feladat a kutató munka eredmé­nyességének a megítélése. Ez nagyon sok szubjektív hi­bával járhat. Ennek kiküszöbölését a fent vázolt, az ob­jektív paraméterekre támaszkodó törekvések csak részben ígérik. Alapvető feladata az egyetemi Pártszervezetnek és intézményi vezetésnek az egyetemi tudományos élet demokra­tizmusának lényeges javítása, a kutatási munka nyíltságá­nak, az eredmények szabad publikálásának, a teljesen szabad vitalégkörnek a biztosítása. Elengedhetett :n, hogy a tu­dományos vitafórumokon mindenki kizárólag konkrét eredmé-HH i„,ini -—****- ' ;'j * / "S V* v nyei, ismeretei alapján szólhasson, szándék, rang, beosz­­tás, korábbi érdem nem érvek a vitában. Perdöntő az exact, 1 természettudományos módszerekkel kapott, dokumentált ered­mény. Várakozások szerint nagy segítséget fog jelenteni az Egyetem kutató munkájában a késve,1977-ben belépő Nagyvárad téri Elméleti Tömb. Ez nemcsak a beköltöző Ö tanszék munka­­feltételeit, javítja meg ugrásszerűen, de segít a felsza-I baduló helyiségek révén más tanszékek helyzetén is. A lég­­nagyobb lehetőség mégis abban rejlik, hogy az épületben el­' helyezett tanszékek együttműködésének optimális feltételei j biztosítódnak. A legnagyobb fokú ökonómia biztosítható a 1 Síié: I „ V...________________________—— ... —-.............. » - - - -- - -- -­­­­—

Next

/
Thumbnails
Contents