Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Propaganda és Művelődési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/11)

1984

I ' I- 10 -kell a belső forradalmi baloldali erők meghatározó szerepét, jelentőségét. Ezek megléte, összefogásuk, tömegerejük növe­kedése tette lehetővé a Szovjetunió teremtette kedvező külső feltételek hasznosítását országunk elmaradottságának leküz­désére, forradalmi és szocialista átalakulásának végrehajtá­sára, alapvető eredményeink elérésére. Rá kell mutatni to­vábbá a szomszédos országok kommunista, forradalmi erőivel kialakult kapcsolatok pozitív szerepére is, ezekben az orszá­gokban lezajlott forradalmi átalakulás kedvező hatásaira is. 3. / Az MSZMP 1956. óta alkalmazott politikájának bemuta­_ tása során központi kérdéssé kell tenni a korábbi torzulások ^ leküzdését, a lenini normákhoz való visszatérést, a tömegekkel kiépített szoros kapcsolatot, alkotó energiájának felszabadí­tását a szocialista haladásra, 8 4. / A szocializmusról reális képet kell erősiteni. Nagy figyelmet kell fordítani elért eredményeink tudatosítására. B Egyidejűleg erősíteni kell azt a szemléletet is, hogy a szó­­cializmus ellentmondásokon keresztül halad előre. Ezek leküz­­désére minden erőt mozgósítani kell. Történelmi tendenciájá­ban azonban a szocializmus sikerrel győzi le ezeket, éri el újabb nagy jelentőségű sikereit, biztosítja a tömegek fel­­emelkedését. A szocializmus vívmányai megőrzésének és további haladásának alapvető feltétele a párt politikai vezető szere­i pének következetes érvényesítése. 5. / A propaganda munkában megfelelő helyet kell bizto­sítani annak bemutatására, hogy szocialista fejlődésünk azo­nos nemzeti felemelkedésünkkel, és ez szorosan összefügg Magyarország ezeréves történelmi múltjával, haladásával, lel kell lépni történelmi múltunk és jelenünk nacionalista be­állítása ellen. Rá kell mutatni, hogy szocialista politikánk-1 I bán érvényesülnek a nemzeti és az internacionalista vonások. Erősíteni kell a szocialista nemzeti tudatot és az interna-I I L 1 cionalizmust, nemzeti önbecsülésünk és a más népek iránti ’ 8 tisztelet szoros egységét. 1 I I Cili l -v M l■(; V* \ i'é —-----------------------------------------------------------------­• * - - — - ....................—£--------i------------I ------I............. .......»

Next

/
Thumbnails
Contents