Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/10)

1984

f- 32 -Munkájukkal segítik pártunk szociálpolitikai célkitűzéseinek meg­valósítását , tevékenységük során sok rászoruló emberhez jutnak el. Évről-évre teljesitik a térítésmentes véradást, amelyhez a nagyüze­mi dolgozók .a legtöbb támogatást adják. Ez a feladat sok szervező, meggyőző munkát igényel. Meggyőzéssel, érzelemre való hatással, az emberekben rejlő humanista magatartásra építve sok embert tudnak meg­­nyerni. Az elmúlt négy évben a kerületi vöröskereszt vezetősége szín­vonalasan végezte munkáját. A rendszeres testedzés a sport sok örömet okozó, semmi mással nem pótolható eszköz az egészség megóvásában, megőrzésében és a fizikai erőnlét fokozásában. Az iskolai testnevelés és sport a párt és állami határozatok végre­hajtása nyomán kedvezőtlen helyzetéből kimozdult. Javultak a tárgyi, személyi feltételek. A tanítás színvonala valamelyest emelkedett. A fejlődés azonban a társadalmi igényekhez viszonyítva szerény mérté­kű, nem éri el a kívánt szintet. Emiatt a tanulók fizikai felkészült­sége az egészséges életmódra való szokás többségüknél nem alakul ki. A tömegsport, szabadidő sport kedvező eredményekről adhatunk számot. A kerületünkben élő, dolgozó és tanuló emberek számára tovább széle­sedtek a sportolási lehetőségek. Növekedett a sportfoglalkozásokon és rendezvényeken résztvevők száma. A szabadidős programokon, a kondi­­cionáló termekben és nyitott pályákon kialakult a törzsközönség. Az üzemi, intézményi bázisú sportegyesületeinkben több mint húszezer igazolt versenyző sportol rendszeresen. Az országosan kiemelt két egyesületünk az MTK-VM és a Budapesti Spartacus az elmúlt felkészü­lési időszakban nagy gondot fordított az utánpótlás nevelésre és a nemezetközi szintű válogatott versenyzők felkészítésére. Az egyre csökkenő anyagi lehetőségek mellett a kitűzött céloknak megfelelően folyik a munka, az egyesületek vezetése sikeres nemzetközi szereplé­sek érdekében minden eszközt mozgósít és hasznosít. Gondoskodnak a sportolóik tanulmányi és egzisztenciális problémáinak megoldásáról. Ennek eredménye, hogy mindkét egyesület továbbra is meghatározó sze­repet tölt be a magyar sportéletben.---------------------------------------------------------------------------------------------­..—— —-------------------------------------------------------;___*_________ » * -*.v ■ i

Next

/
Thumbnails
Contents