Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.13.a/10)
1981
I- í- 2 -I. A pártvezetőség alapszervezeteket irányítót segítő és ellenőrző munkájának módszerei: A fent említett; vállalati átszervezés magával hozta a pártszervezet munkájának, irányitó és ellenőrző tevékenységének átszervezését is. f í Ekkor a kerületi PB jóváhagyása alapján - a szakmai és területi elvet figyelembe véve - három alapszerve-1 — zetet hoztunk létre a vállalatnál, és ezzel egyidőben 7 tagú vezetőséget választott párttagságunk a három alapszervezet irányítására. m n ||® Az átszervezést lényegében taglétszámunk növekedése, valamint a gazdasági és tömegszervezetekbon ■'olyó politikai munka megnövekedése, a hatékonyabb irányítása és koordinálás igénye vetette fel. Pártszervezetünk taglétszáma azóta tovább növekedett. A gazdasági munkában, a tömegszervezetek munkájában is a követelmények lényegesen fokozódtak, és ebből kiindulva a pártvezetöségnek az alapszervezeteket irányító, segitő, ellenőrző munkája még nagyobb súlyt kapott. ^ Több, mint lo éve végzi pártszervezetünk munkáját ebben a megváltozott formában. Az elmúlt évek tapasztalatait figyelembe véve megállaí v‘ pitható, hogy a kezdeti nehézségeket pártszervezetünk - az uj irányítási formát illetően - hamar leküzdötte és ma már egyre jobban, magabiztosabban látja el a pártvezetőség az alapszervezetek irányítását, munkájuk segítését és ellenőrzését. : ' 1§ ■ 1 K' A pártvezetőség kezdettől fogva alapvető feladatának tekintette munkamódszerének, munkastílusának fokozatos tökéletesítését. 4VT__________________________ I IMW— — 111 ■■111 — ...................................... 1 ——■jpp»- -”■■■----------------------------------------------•—-— ------------------------------— ---------------------------.--------------------------!___Z__________-MNMP nv