Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Pártépítési Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1981 (HU BFL XXXV.13.a/10)
1981
v . j ü- 9 -w Ó Külön figyelmet fordítunk a fiatalabb korosztály soraiból kikerült uj párttagjainkra, hiszen az uj iránti fogékonyságuk, kezdeményezőkészségük, lendületük - ami a fiatalokra >• általában jellemző - kedvezően hatnak az alapszervezetek , tevékenységére. Ugyanakkor negatívumként említhetjük rneg, hogy a munkás , párttagoknál a taggyűléseken még tapasztalható némi félszegség, azonban kisebb közösségben, mint a pártcsoport értekezleteken aktivitásuk határozottabb. árra törekszünk, hogy az uj párttagokat tudatosan felkészítjük a párthoz való tartozás növekvő differenciált követelményeire. Jelentős hányadukat a pártoktatás különböző tanfolynn maira iskolázzuk be. Kimondhatjuk, hogy fegyelmezetten részt vesznek pártrendezvényeinken, jelentős hányaduk rendszeresen ! tanul, képzi magát. Saját tevékenységüket általában hasznosan ítélik meg, érzik a felelősséget azért, hogy a párt tag- J’-) jaiként végzik munkájukat, azonban többen vélekednek úgy, hogy a vezetőségek esetenként nem tudják kellően hasznosítani és szervezni tennivakarásukat, képességeiket. I Ifisil 'V . ' • Mindent egybevetve pártbizottságunk tudja, hogy az uj felvételek biztosítják a megfelelő utánpótlást a pártba, folya| p| mátos frissítést jelentenek az alapszervezetek életében, 1 ^ ezért arra törekszik az irányitó munkája során, hogy a megj ' felelő kiválasztással, a céltudatos neveléssel, a rendszeres pártmegbizatásokkal biztosítsák az eszmei, politikai cselekvési egység alapvető követelményeinek kielégítését és a ré! |^p gebbij tapasztalt kommunisták az uj párttagokkal harmonikusan együttműködve vegyenek részt a párt politJ Icájának megvalási-1 jt|l tásában. > • ! . 4 ... I \m— - ------------ - -—