Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Gazdaságpolitikai Munkabizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1982 (HU BFL XXXV.13.a/9)

1982

- 8 -A Május 1. Ruhagyár pártbizottsága arra hívta fel a figyelmet, hogy a termék­szerkezet fejlesztésének programját korszerű szervezési módszerekkel kell elősegíteni. A pártszervezetek mindenütt részt vettek a mozgósítás munkájában is. Több pártszervezet már a termékszerkezet korszerűsítési program vitája során meghatározta az agitációs- mozgósító munka feladatait. Az üzemi demokrácia fórumainak bekapcsolásával elérték, hogy a vállalatok dol­gozóinak döntő többsége rövid idő alatt megismerte a vállalat célkitűzéseit. A pártszervezetek tevékeny részt vállaltak azokban a feladatoknak a megoldá­sában, amelyek a politikai meggyőzés módszerét igényelték. Ilyen volt például a munkaerő tervszerű átcsoportosítása a T A U R U S-ban, aFővárosi Nyomdaipari Vállalatnál, vagy a szövetkezeteknél képződött alapok hosszutávu céloknak megfelelő felhasználá­sa. ' Sajátos módszerként a Minőségi Cipőgyár -bán a dolgozük szak­mai büszkeségének felébredését tekintik a haladás egyik hajtóerejének. Esetenként előfordult, hogy a pártszervezet közvetlen segítséget nyújtott. Erre példa a Pátria Nyomda pártszervezetének kapcsolatfelvétele a Dombóvár Városi PB-vel a beruházási késedelem csökkentése érdekében. Az ellenőrző munka során a pártszervezetek rendszeresen visszatérnek az el­határozott feladatok végrehajtására. Az ellenőrző beszámoltatások központi kérdése a legtöbb esetben a folyó beruházási munkákhoz kapcsolódik. Több esetben a pártszervezet vetette fel egyes gazdasági vezetők nem kielé­gítő tevékenységét, amelynek nyomán intézkedés is történt. /: Pátria Nyomda, Gábor Áron Öntöde- és Gépgyár :/ A pártszervezetek felvilágosító- tudatformáló tevékenységének is nagy szere­pe van abban, hogy a dolgozók megértik gazdasági helyzetűnkben a világpiac változásainak hatására történt módosulást, és az ebből következő intézkedése­ket. IV. i összefoglalva megállapítható, hogy a vállalatok a Központi Bizottság határo­zatának megfelelően végrehajtották termékszerkezetűknek a minősítését. A termékszerkezet korszerűsítésére kidolgozott tervek végrehajtása folyamat­ban van. A nemzetközi gazdasági és gazdaságpolitikai környezet változása a vártrál erő­teljesebben befolyásolja a tervek végrehajtását és több vonatkozásban szüksé­gessé teszi egyes elemeinek ismételt átdolgozását. Az eddigi munka során a vállalatok párt- és gazdasági vezetése széleskörű tapasztalatokat szerzett, melyek alapján képesek a nehezebb körülményekhez igazodni. Ennek megfelelően minden vállalatnál a bel- és külpiaci helyzet, az ágazati sajátosságok, valamint a speciális vállalati körülmények figyelembe­vételével folytatni kell és folyamatossá kell tenni a termékszerkezet változ­tatására irányuló szervező és végrehajtó tevékenységet. ■ 1 ^ I 4 — ' Í I------------------------------------L—. '■ ■ ----!-■ ■■ ■ —

Next

/
Thumbnails
Contents