Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/8)

1985. IV. negyedév

4 « A A határozatot követően a megfelelő intézkedések helyett az történt, hogy a gazdasági szakszolgálat területén ■'termelési értekezletet” hívott össze az igazgató, amelyen azonban nőm vett részt a szakszervezet képviselője. Itt azáuonkárő hangon olvasták a dolgozók fejére a felmérés során elmondott véle­ményüket, A liangnemre jellemző, hogy az igazgató - más arro­gáns megnyilvánulásai között - például azzal szakította félbe az egyik dolgozó felszólalását, hogy nyilván az illető "atyá­ra ment a meleg". Az igazgató vezetési stílusára időnként az indulatosság én az /~v arrogancia a jellemző. Nemrégiben előfordult például, hogy egy fegyelmi tárgyalásról ok nélkül szabályszerűen kizavarta a jogsegélyszolgálat képviselőjét. Az ilyen stilusu vezetés miatt fordulhatott elő r.z is nemrégiben, hogy a rendészet ki­­tossékelto az irodaépUletből az éppen ülésező KISZ Bizottságot egy 1980-as igazgatói rendelkezésre hivatkozva, niszerint dé­lután öt óra után csak engedéllyel szabad az irodaépületben tartózkodni. /Egy azóta kelt újabb rendelkezés szerint - a rugalmas munkaidőnek megfelelően - 19 óráig lehet az iroda­épületben tartózkodni/. é~N bár a munkahelyi légkör elmérgesedéséért elsősorban az igaz­gató a hibás, a helyzetért a pártszervezet vezetését is fe­lelősség terheli. Megítélésünk szerint a pártszervezet veze­tősége, a végrehajtó bizottság, valamint a szakszervezet és a KISZ-szervozot vezetésében dolgozó kommunisták nem tettek meg mindent azért, hogy megakadályozzák a közvélemény ketté­szakadását, klikkek kialakulását. íppon ellenkezőleg, inkább azzal voltak elfoglalva, hogy minél több hívet toborozzanak a saját táborukba, z a fajta magatartás nem fór össze párton.!,, munkástilosával• f. Problémák a vezetés o^üttcfBcödősébon Az ezen a téren tapasztalható gondok jobb megértéséhez először Szimon Emilnek, a vállalat igazgatójának vezetési stílusát kell megvizsgálnunk • jj j ___________________________________________________—_____- - - -........- - ........ - - - .................- ■■■--..- - - - - - - nwt ...—.........- —

Next

/
Thumbnails
Contents