Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1985 (HU BFL XXXV.13.a/8)

1985. I. negyedév

„ í- 4 -a feltételek biztosítását. 2./ A kerületi pártbizottság és gárt szervező tol: feladatai. 1.2.1./ Társadalmi fejlődésünk és a XIII. kongresszus határozata végrehajtásának fő követelménye, hogy a kerületben minden szin­ten erősödjön a párt vezetőszerepe, szélesedjen eszmei, poli­tikai befolyása. Ennek alapvető feltétele, hogy folyamatosan raeö^Jjuljon és erősödjön a párttagság eszmei-politikai, szer­vezeti és cselekvési egysége, melyet a gyakorlati munkában ^ minden uj kérdésben újból és újból meg kell teremteni a demok­ratikus centralizmus következetes érvényesitése mellett. Az egységnek a párt politikája melletti kiállásban és a végrehaj­tásban tanúsított helytállásban kell kifejeződnie. A párt politikájának végrehajtásában fokozni kell a kezdeménye­zőkészséget, az önállóságot és a személyes felelősséget. Erő­teljesebb politikai munkával, érdemi és rendszeres tájékozta­tással kell elősegíteni a kerületi párttagság kiállását a párt politikája mellett és minden területen határozottan fel kell lépni a párt egységet gyengítő nézetekkel, gyakorlattal és maga­tartással szemben. A pártszervek és szervezetek tegyék nyitottabbá és rugalmasabbá politikai munkájukat és a pártegységre épitve erősítsék tömeg­kapcsolatukat és politikai befolyásukat a pártonkivüliek köré­ben. Kiemelt feladat a lakóterületi politikai munka továbbfejlesz­tése, az időskorúnkkal történő fokozottabb foglalkozás, a párt­munkába szerzett évtizedes tapasztalataik jobb hasznosítása a kerületi közéletben. A kerületi pártbizottságnak és pártszervezeteknek nagyobb fi­gyelmet kell fordítani arra, hogy a kerület ifjúsága megismer­je a párt politikáját, a szocialista fejlődés tapasztalatait és megértbe mai társadalmi viszonyainkat. Erősíteni kell körüli­ben a szocialista tudat, életmód, műveltség és közösségi szel­lem térhódítását. Az ifjúság nevelése és életmódja alakításában 42 _________J ____________ _______-___________—-------;-----íir—— ... .. . .. I JlillSi _________— ------------— ■■ —*-----—---—

Next

/
Thumbnails
Contents