Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Vezetői értekezletek üléseinek jegyzőkönyvei, 1984 (HU BFL XXXV.13.a/8)

1984. II. negyedév

I i * i- 2 -3./ A Majálist az Asztalos János Ifjúsági Parkban eddigi hagyo­mányainknak megfelelően a IX. kerülettel közösen rendeztük. A műsoros programokat a két Tanács Művelődési Osztálya biz­tosította, a Szovjet Déli Hadseregcsoport Művészegyüttesét a VIII. kerületi Pártbizottság hivta meg. A sokszínű program kialakításában a kerületi tömegszerveze­­[ tek szerepe meghatározó volt. A vállalatok, kitelepült intézmények saját programjaikkal, kiállításaikkal emelték a majális színvonalát. A technikai feltételek biztosításában a tanácsi szerveken túl több vállalatunk nyújtott kiemelkedő segítséget /FKFV, L A" ' Helyközi Távb. lg., Volán 23. sz. V., Hőtechnika/. Dolgozóik áldozatkész munkája mellett az anyagi segítségük is igen jelentős volt. A kitelepült vállalatok, intézmények az előzetes megbeszé­lés értelmében fogadták és vendégül látták a Szovjet Művész­együttes tagjait. A jövőt illetőleg is szorgalmaznunk szükséges, hogy a válla­latok, intézmények ilyen tervszerűen települjenek ki, hiszen ! a dolgozók részéről igen nagy volt az érdeklődés. Hozzájárult ehhez a megfelelően kifejtett propaganda tevékenység is. A központi szinpadon jövőre is fontos volna egy látványos, szines - a Szovjet Művészegyütteshez hasonló - műsor bizto-I sitása. összességében elmondható, hogy a parkban, a. majálisra láto­gatók jól érezték magukat és szórakoztatásuk színvonalas S volt. | A megnövekedett feladatokhoz célszerű nagyobb létszámú rendezői * ji gárdát szervezni. ( P M 0 ■ I /:tU­V i _____________________ _________________]{r L_________-----—------■■■ ....■—..... - • —t ■-'Wfc

Next

/
Thumbnails
Contents