Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1988 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1988-04-21
I i fi- 2 -Jelentés a lakásgazdálkodási irányelvek végrehajtásáról ' A Végrehajtó Bizottság elfogadta a lakásgazdálkodási irányelvek végrehajtásáról szóló beszámolót és utasította a lakásügyi osztály vezetőjét, hogy az irányelvek végrehajtásáról az 1989. évi névjegyzék előterjesztésénél ismét számoljon be. n. A szakigazgatási szervek tevékenysége Pénzügyi- és Tervosztály ^ Az 1988. évi terv és költségvetés alapján megkezdődött a fejlesztési feladatok előkészítése, illetve lebonyolítása. A Tolnai L. utcai kisegítő iskola építése megfelelő ütemben folytatódik. Az 1988. évi feladatok közül - az építési telkek előkészítésével kapcsolatosan - szerződés jött létre a 10 kV-os elektromos vezetéképítésre és a szükséges rendezési tervek elkészítésére.. Folytatódik ~ felújítási munkában - a Vörösmarty Gimnázium fűtés rekonstrukciója. Az 1988 évi tervezett munkákra a szerződéskötés megtörtént MES Osztály A tavaszi politikai ünnepek előkészítése, lebonyolítása megfelelt az elvárásoknak. Oktatási intézményeinkben az ünnepélyek tartalmukban és külsőségükben az ünnepnapokhoz méltóak voltak, Jól szolgálták az intézmények hagyományainak ápolását, a tanulók szocialista nevelését. Március 23-án került megrendezésre a kerületi Tanács irányítása alá tartozó intézmények fiatal pedagógusainak ifjúsági parlamentje. Az intézmények küldöttei megfelelően képviselték kollégáik érdekeit. Élénk, pezsgő vitában mondták ol véleményüket mind pedagógiai, szakmai munkájukról, mind az élet- és munkakörülményeiket befolyásoló pozitív ás negatív tapasztalataikról. Az elkövetkező időszak ifjúságpolitikai programját elfogadták. Március 29-én tanítási szünet volt a tanácsi, irányítás alá tartozó iskolákban. Erre a napra kerületi szakmai továbbképzési programot szervezett az osztály. A bemutató tanítások, az azt követő szakmai megbeszélések alkalmával értékes és hasznos pedagógiai ismeretek birtokába jutottak, amelyet gyakorlati munkájuk során jól kamatoztathatnak. I L Közegészségügyi-Járványügyi Szolgálat. Az influenza figyelőszolgálat jelentése: I 0-1 1-14 15-24 25-34 35-59 60 év felett szövődmény összesen 1 25 93 174 156 34 2 483 j ............. 1 1,1 r *■■ ^ - _______ * 23*1*