Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1987-05-14

« íélAB­! * ' « IIi ü 3. A vállalat 16o7 fő dolgozójából 24o fő (15 %) párttag. A nyolc egység­ből hétben, így a központban is alapszervezet, a Hárosi Gyáregységben pártvezetőség működik.A központ alapszervezetének taglétszáma 4o fő, 5 tagú pártvezetőség irányításával. Munkájuk alapját a XIII. Kongresszus határozatainak és a VII. ötéves terv fő célkitűzéseinek végrehajtása képezi, határozatokat taggyűlés keretében dolgozzák fel és állástfoglalnak a helyi feladatokat illetően. A pártvezetőség az éves tervező munkába bekapcsolódik. A terveket tár­gyaló párt- és demokratikus fórumokon vizsgálja, hogy a vállalati cél­­kitűzések összhangban vannak-e a felsőbb párt- és állami szervek elvárá­saival és a vállalati lehetőségekkel. Kiemelt politikai feladatának te­kinti a teljesítésre való mozgósítást, a végrehajtás megszervezését. A pártvezetőség a munkaterv készítése során a KISZ és szakszervezet ve­zetőivel koordinál. A vezetőség a gazdasági, a KISZ és a szakszervezet vezetőinek ajánlást tesz a feladatokra. Rendszeresek a négyszögülések, mű­ködnek az üzemi demokrácia fórumai. A központ pártszervezete koordinációs tevékenységet folytat az egységek pártszervezeteivel. A gazdaságpolitikai agitáció bevált fórumai a taggyűlések, pártcsoport értekezletek, pártok­tatás, vezetői értekezletek, a demokratikus fórumok ülései és a személyes beszélgetések.A gazdasági munka pártellenőrzése rendszeres, módszere a r beszámoltatás. A vállalati szintű demokratikus fórumok működésére nagy hangsúlyt helyeznek.A vezetőség és a gazdasági vezetés kapcsolata jó. A pártalapszervezet a párt politikájának következetes megvalósítására tö­rekszik. Az agitációs munkában jelentős helyet foglal el a pártoktatás. Minden évben két tanfolyamot indítanak. Eredményes a Kossuth kiadványok terjesztése. A vezetőség munkája során érvényesíti a párt vezető szerepét. Fő módszere a meggyőzés, az érvelés, a politikai irányitó, szervező tevékenység, a mozgósítás. A kollektivitás, egyszemélyi felelősség érvényesül. A pártve­­' zetőség munkáját a taggyűlés által jóváhagyott munkaterv alapján tervsze­rűen végzi. Feladataikat eszmei, politikai és cselekvési egységben oldjuk meg, nagy figyelmet fordítva a párttagok aktivitásának fokozására, a szé- i 1 lesebb vélemény-nyilvánítás megteremtésére. Pártépitési tervüknek megfé­ri ________ ^3___________ „ _______ 1 — ———— ' 111 ———^|'-------­­---------—1 —---i ....v ■.... , .... «*V

Next

/
Thumbnails
Contents