Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1987-02-19
i C Figyelembe véve azt a tényt, hogy kerületünkben kiemelkedően magas az idős emberek számává segités, gondoskodás, az ellátás formáit és minőségét jónak tartjuk és véleményünk szerint a jelenlegi támogatás nagymértékben javitja az idős emberek helyzetét. Ennek ellenére úgy Ítéljük meg, hogy az időskorúak helyzete, anyagi biztonsága a nyugdijak reálértékének rendezése nélkül, osák tanácsi, szociálpolitikai támogatással nem oldható meg. Feladataink: tapasztalatainkat figyelembe véve a szociálpolitikai munkánkban az időskorúakról való gondoskodás területén kiemelt f-> feladatnak tekintjük a VII. ötéves terv időszakában:- olyan szemlélet-változás elérését, mely az időskorúak nagyobb megbecsülését, a generációk egymáshoz való közelítését eredményezné.- A társadalmi gondoskodás mellett, fokozottan kell támaszkodnunk a családokra. Ennek érdekében mindent meg kell tennünk azért, hogy a családok felelőssége az eddiginél sokkal nagyobb szerepet kapjon. Indokolt esetben a kötelezés erejével is jobban kell élni. j \- Szorgalmazzuk a családsegitő központ létrehozását, az ehhez szükséges feltételek megteremtését.- A területi szociális gondozás továbbie.ilesztése érdekében megvalósítjuk az egészségügyi miniszter 10/1986. számú rendeletében foglaltakat, mely a korszerű területi szociális gondozásról intézkedik. A rendelet előírja, a körzeti orvosi hálózatra épült, önálló területi gondozási központok létrehozását. ͧ I ||tfj- Gondoskodunk arról, hogy a szociális ellátások az 1987. évi január 1-től érvényes emelt összegekkel kerüljenek kifizetésre. /rendszeres szociális segély, rendkívüli szociális segély stb./ 3 c I---------------------------------------------m, .. .. ___________________________________■—____________—-----—---—---------—----------- 8 -