Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1987 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1987-12-10

< 1 i 1- 11 -Ezen időig kell elkészítenünk a jóváhagyott szakmai program után - a szakmai-műszaki programot, az Egész­ségügyi Berendezések Vállalattal közösen. Jelen rekonstrukciós szakaszban szakmát és ágyszámot nem kell szüneteltetnünk, mert olyan területen folyik, hogy megfelelő kiürítési helyiségről tudtunk gondos­kodni. épületen belül. A továbbiakban azonban 4o-6o ágy rendszeres szüneteltetésére kerül majd sor, és a műtéti traktus felújítása idején kérdésessé válik át­menetileg az operatív szakmák /sebészet és szülészet­nőgyógyászat/ működtetése. A teljes szakmai program végrehajtására a loo millió forintos keret a VII. ötéves tervben nem elegendő, igy feltétlenül folytatni kell ezt a programot a VIII. ötéves terv időszakában is. Intézményünk három területén folynak tehát párhuzamo­san rekonstrukciós munkálatok, melyek nehezítik a fo­lyamatos működést, mivel a járóbetegellátásban és a kórházban is több funkciót össze kellett költöztetni. A Tüdőbeteggondozó fertőzőbeteg anyaga, valamint a kórházi operatív osztályok működése fokozott közegész­ségügyi-járványügyi odafigyelést igényel. És nagyon nagy figyelmet kell fordítanunk a kórház konyha üze­mének leállása miatt, a kórházi beteg és dolgozói é­­lelmezés higiénés biztosítására. Bizonytalanná teszi mindhárom területen a megfelelő rekonstrukciós ütemek kialakítását a szűk felújítási költségvetési keret, illetve a Tüdőgondozó Intézetben egyelőre a 8-9 millió forintra nincs jóváhagyott fede­zetünk. Ha ezt a kórházi felújítás összegéből kell megoldanunk, 1988-ban alig tudunk előrehaladni a kórházi felújítási munkákkal, pedig az épület állaga, a betegellátás nehéz körülményei éppen ellenkezőleg, egy gyorsított ütemü felújítást igényelnének. í ^ | 111... .... ^ « ...JHKL * »s*j* _____ .. 1, __________.__________________________________—.— --------------------------—— ------------<------------------------------------------------------------------------———

Next

/
Thumbnails
Contents