Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1986-06-26
i i * . I I „KOLDATOR” szagunk külpolitikai kapcsolatairól és módsze- A vitakör szervezése és vezetési módszere: Akkumulátor- és Szárazelcmgyár Hűtőgépkészítő és Javító Szövetkezet veiről. Beszéltek a résztvevők - olykor igen Augusztus végén-szeptember elején - a pártszenvedélyes viták során - a KGST-országok szervezet titkárával történt egyeztetés után - Alapszervezetünk, az Akkumulátor- és Száraz-Közei egy évtizede - pártalapszervezetünk nemzeti érdekeinek érvényesítéséről és a közös- kezdjük szervezőmunkánkat. Előzőleg, a meg- elemgyár II. számú pártalapszervezete a lúmegalakulása óta - rendszeresen, havonta egy ség fokozottabb együttműködésének szükséges- előző év utolsó vitakörén közvélemény-kutatást gos akkumulátor- és szárazelemgyártás proalkalommal tartunk politikai vitakört, a ,,KOL- ségéiöl. tartunk, kit mi érdekelne? duklív termelőműhelyeinek párttagságát tömö-DATOR” Hűtőgépkészítő és Javító Szövetkezet- - Iparirányítás és érdekeltségek az állami és írásban is megkeressük dolgozóinkat. Sze- ri{i( e területek politikai-gazdasági életét iráben. vállalati-szövetkezeti vezetés terén. - Itt érvé- mélyre szólóan meghívjuk őket. Ez a módszer a nyitja, ellenőrzi, formálja. A terület sajátossága, 1985-ben, a XIII. kongresszus évében crőtel- nyesült a legjobban az elmélet és a gyakorlat leghatásosabb. Az emberek igénylik a nekik hogy az itt dolgozó mintegy 130 fő többségében jesen törekedtünk arra, hogy az időszerű politi- „összeütközése”. A résztvevők itt fejtettek ki szóló személyes levelet. betanított munkás, kisebb számban szakmunkás, kai-társadalmi és ideológiai kérdések tárgyaló- eszmei és gyakorlati ismereteik legjavát, hiszen Valamennyi összejövetelen - vigyázunk, termelésirányító, műszaki vagy adminisztratív sát összehangoljuk a pártkongresszus anyagá- ez a téma a hétköznapok egyik fontos „terülc- hogy egy se maradjon el - 25-30 perces elő- alkalmazott. Jellemző az általános iskolai és az vak te”- Hosszú vita folyt - többször vissza kellett adás, bevezető hangzik el. Sokszor a hozzászóló- alapfokú politikai iskolai végzettség. Politikai A résztvevők: térni rá - a „vezetés” fogalmáról. Persze nem sok, az egymás közti párbeszédek hosszabbak az tevékenységünket, módszereinket, a választott Meggyőződésünk, hogy a vitakör sikere - akadémikus viták zajlottak, konkrét kérdések „előszónál". Ez így helyes, hiszen ez segíti lég- témákat is ezekhez a jellemzőkhöz kellett igatöbbek között - a munkatársak személyétől, vetődtek fel (pl. ha egy szövetkezet átmenetileg inkább a vitakör céljait. zitanunk. I politikai és általános műveltségre való törekvé- rosszabb gazdasági körülmények közé kerül - Nem korlátozzuk az időt, az érveléseket sem. Politikai vitaköri tevékenységünk 1972 óta fősétől. odaadásuktól függ. Hosszú évek gyakorla- talán a fokozottabb kockáztatás miatt -, felró- Célunk, hogy legyen valóságos vita. Fejlődjék ki lyamatos, még ha gazdagabb és szerényebb évek f tónak megfelelően, a szövetkezet gazdasági ve- ható-e ez a vezetés hibájának? A vezetési mód- a logikus érvelési módszer. Ez utóbbit kiegészít- váltogatták is egymást. (Pártbizottságunknál a zetöi közül az elnök, a műszaki vezető, a tévé- szerek és emberi kapcsolatok [függőségek] ho- jtik a dialektika alkalmazásával. Ez a vitaveze- vitakörök szervezése a VB irányító munkája kenységi kör irányítását végző csoportvezetők gyan segítik vagy gátolják az eredményes mun- tüléil megfelelő elméleti felkészültséget követel. mellett alapszervezeti keretek között történt, és néhány fiatal állandó partnerünk. Megható- kát? Milyen beleélő képességű legyen egy vezc- Az évek során kialakult módszert állandóan ,,fc- ezért 7-9 vitakör működik párhuzamosan.) rozé. hogy az alapszervezet titkára (kisszámú tő ahhoz, hogy a kollektívát közhasznú gondol- liilbíráljuk . a munkatársak aktivitásának fej— A vitakörök szervezését az alapszervezet vopárltagságról van szó) személyesen jelen van, kodásra késztesse?). lcsztésével. zetősége, ezen belül az agit.-prop.-fclelős végzi, hozzászólásaival elősegíti a jó közhangulat ki- Már a fenti összefüggésekből is látható, hogy Észrevehető, hogy a tömör, rövid, logikus ér- összehívását a titkár, az. agit.-prop.-felelős vagy alakítását, az úgynevezett egyszerű és összetett kérdései vek a leghulasosabbak. A hosszú okfejtések itt vitakörvezetö is kezdeményezheti. A vitakör A vitakör résztvevői igénylik, hogy megfele- tárgyalása nem könnyű feladat. Mindenesetre nem érik el céljukat. Ha az érvek és a helyes témájában minden esetben közösen egyezünk lő tárgyilagossággal és hitelességgel felépített addig nem lehetett „lezárni” egy témát, amíg módszer jól kiegészítik egymást, akkor ered- meg. (Párt-végrehajtóbizottságunk határozata előadásokat kapjanak. A vitatkozási kultúra (ez megnyugtató módon nem tapasztaltuk, hogy menyes, szenvedélyes, tartalmas a vita is. Egy- értelmében legalább kéthavonta kell vitaköri tényleges értéken minősíthető) az évek során megértették a lényeget. szerű szavakkal, napi valóságot mutatunk be. Ez foglalkozást tartani, de aktuális témánál bármiészrevehetően fejlődött. Ennek bizonyítéka a Elősegítettük, hogy a kongresszus mondani- a ..jelmondatunk". kor összehívható.) kongresszusi anyag eszmei megértése. valóit, főleg a legfontosabb irányokban, elsajá- Összefoglaló értékelés a kör munkájúról: A téma megválasztása után a titkárral, az Rendszeresség: títsák hallgatóink. A szövetkezet a múlt évben Szerénytelenség nélkül állíthatjuk, hogy a ágit.-prop.-felelőssel közösen határozzuk meg a Minden hó első csütörtökjén jövünk össze, ún. kisszövetkezeti formára állt át. A gazdálko-x-, A politikai vitakör betölti hivatását. Munkatár- meghívottak személyét. A korábbi években álimmár hosszú évek óta. így a témák időrendi dós megvalósításához - legalábbis sok terüle-F ' *. aink támogatnak bennünket a felszínre kerülő landó vitaköri tagok is voltak, elsősorban az beosztását jól lehet szervezni. Minden évben ten - a vitakör előkészítő terület volt. Tehát problémák megvitatásában, megértésében. Si- oktatásból felmentett párttagjaink, de ez évben 8-9 foglalkozás, vitadélután van. Az összefog- konkrét segítségét tudtunk nyújtani. került elérnünk, hogy a vitakör hozzájáruljon (1985) minden párttagunk politikai tanfolyamra laló vitakör időtartama rendszerint 2-2,5 óra. Véleményünk szerint - ezt alátámasztja a tagjai politikai és általános műveltségének eme- jár, ezért a témától függően választjuk ki a meg-X olt, amikor a kör tagjai tartottak önálló elő- töbo évtizedes politikai oktatási gyakorlat is - léséhez. hívottakat, elsősorban a gazdasági és társadalmi adást. minden kérdés nyitott. Az élet változásai nem Sokszor ajánlunk politikai, szépirodalmi, tár- aktivisták soraiból (művezetők, csoportvezetők, A vitatémák közül kiemelésre érdemes: teszik zárttá. Tehát - témától függően - viszsndalmi témákat tartalmazó könyveket is. Meg- alapszervezeti vezetőségi tagok, pártbizalmiak,- A társadalmi rétegződések tapasztalatai. - sza-vissza kell térni egyikre-másikra. Sőt! A említjük a fontosabb kulturális eseményeket szakszervezeti bizalmiak stb.). E témán belül főképpen az ipari munkások „két- résztvevők kérésére is. Ilyen volt nálunk: a sző(könyvnap. cgy-cgy kiállítás, hangverseny, kö- Külön gondot fordítunk a párhuzamosságok lakiságát ’ fejtegettük. A szakmunkások es se- vetségi politika, az oktatási kérdések, az ún. mázössegi esemény). elkerülésére, így ha az adott téma pl. taggyülégédmunkások rétegének időszerű kérdéseit is sodik gazdaság társadalmi hatása stb. Vass László sen is feldolgozást nyer, elsősorban pártonkivüb megtárgyaltuk, főleg a hűtőgépszerelő és -javí-' A marxista világnézet terjesztése érdekében lieket választunk a meghívottak közé. Rendszeló tevékenység kapcsán. Ez érthető, hiszen ha- cgy-cgy alapfogalom korszerű meghatározását rint 12-14 főt hívunk meg, és általában 9-10-en , sonló foglalkozású emberek vagyunk. megismertettük (pl. társadalmi alap - felépítjönnek el. { - A szocialista építés-fejlődés nemzetközi mény. az imperializmus mai ismérvei stb.). Ez Tapasztalatunk, hogy ki.sebb csoportban a előfeltételei. - Sok véleményt hallottunk or- mindenképpen hasznosnak bizonyult. résztvevők szívesen nyilvánítanak véleményt, a 42 43 ; ' A-n I Áll ■. ...................... 1 — »"n i ................. ..... ■iiiiwuiimiJ ' rTM