Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1986-06-26
r í ! ^ kerületi vetélkedőt. A Szász Ferenc pedagógusai között elkezdődött a rendszeres A szovjet művészeti élet alkotásai, bemutatói az MSZBT-blokkban minden tagcsoport kopvi- ^°1 unpző Intézet tagcsoportja a vetél- munkakapcsolat. iránti érdeklődést is igyekeznek a tagcsoportok selője részt vett. Tapasztalatunk szeiint a sz.ci nvagát helytörténeti gyűjtőmunkával és ^ helyszínen, a Ganz-MÁVAG-ban, a Tau- kielégíteni. A szovjet filmhéten szinte minden vezést könnyítette, a képi megjelenítést egyse- 'e 0 ^ kiállítások megtekintésével kívánja gaz- rusban, a MÁV Keleti pályaudvaron, a Kandó tagcsoport szervez mozilátogatásokat. A szovjet gesebbé tette, hogy az utóbbi 2 évben c0y ^ ’ "tenni Kálmán Műszaki Főiskolán, a Fővárosi Szabó művészeti együttesek, tánckarok műsorai nem tagcsoport önálló blokkot alkot. da®a JTM*' .malában egy-egy évfordulóhoz El’vin Könyvtárban baráti találkozókra került egy esetben a vállalati, kerületi ünnepségeket A barátsági munkában legjelentősebbek a A la 1 _ bemutatják a szovjet emberek S01’ ..Bolygónk és a béke” címmel. A programo- is színesítik, vállalatok szakmai, termelési kapcsolatai szovjet kötődne . ze t m ég kultúra eredmé- kon 2-2 szovjet vendég, valamint 25-30 MSZBT- Folyamatos a kapcsolat a kerületi vállalatok, partnereikkel, de igen élénk a magyar es szovjet e ete', a szov;, t iónak a békéért folytatott aktivista, illetve a Szovjetunióban végzett szak- közép- és általános iskolák, valamint a Gorkij főiskolák, kutatóintézetek, könyvtárak együtt- nyei, a z j emberek folytattak párbeszédet korunk fontos mozi között. Orosz nyelvű filmek vetítésével elműködése is. A hivatalos feladatok elvégzése harcát. ......................... _ kérdéseiről. sősorban a Főtaxi, valamint a Fazekas Mihály mellett alkalom nyílik a személyes kapcsolatok A kiállítások sorából politikai és tarta mi je- Az iparpolitikai tanácskozáson a kerületi vál- Gyakorlóiskola segíti az orosz nyelvtudással kialakítására, baráti találkozók szervezésére a lentőségénél fogva kiemelkedik az a bemutat- lalatok vezetőinek és képviselőinek részvételé- rendelkezők ismereteinek elmélyítését, magyar és szovjet emberek között. A tagcsopor- kozás, melyet 1986. január 20-25. között „Jo- vei őszinte, nyílt, elvtársi légkörben váltottak A személyes kapcsolattartás elterjedt módja a tok egy része testvérüzemi kapcsolatokkal ren- zsefvárosi Napok” elnevezéssel az SZKP XXVII, szót közös gondjainkról, feladatainkról. A prog- Szovjet Déli Hadseregcsoport vezetőivel, katodelkezik. kongresszusára való politikai felkészülés jegyé- ramba jól illeszkedett a Józsefvárosi Színház náival, családtagjaival való találkozás, az elesett A barátsági munka fontos bázisai a vállala- ben szerveztünk a Szovjet Kultúra es Tudó- művészeinek előadása, akik Prokofjeva „Tanúk hősök sírjainak gondozása. Kiemelkedő az Állatoknál, intézményeknél tevékenykedő szociális- mány Házában. Az egyhetes program kereteben nélkül” című darabját mutatták be. mi Pénzverő, a Fővárosi Gázmüvek, a Május 1. 1 ta brigádok. A brigádok kulturális vállalásaikba a VIII. kerületi üzemek, intézmények munkáját, Az újságírók találkozóján a házigazda a Hír- Ruhagyár pártszervezetének és MSZBT-tagcsobeépítik a szovjet nép kultúrájának megismeré- tevékenységét bemutató fotókiállítást, termék-f^ lapkiadó Vállalat és a Népszabadság volt. A ma- portjának ez irányú munkája, sét, kiállításokat, filmvetítéseket stb. látogat- bemutatót mintegy 25 000 látogató kereste fel. gyár és szovjet tájékoztatáspolitikáról folytatott Élénkek kapcsolataink a Szovjetunió magyarnak. A tagcsoportok a mozgósításban, a szerve- A kiállítás bemutatta a szovjet es magyar vál- beszélgetést jól egészítette ki a személyes élmé- országi nagykövetségével. Másfél esztendeje üdzésben is támaszkodnak a szocialista brigádokra, lalatok, intézmények együttmukodesenek ered- nyék felelevenítése. vözöltük kerületünkben a Szovjetunió magyar-Az ismeretterjesztés legnépszerűbb formái - ményeit. A programsorozat negyedik napja a fiataloké országi nagykövetét és a követség munkatársait, központi és helyi kezdeményezésre - a vetélke- a kiállítás fontos részét képezte a Százados volt, A KISZ VIII. Kerületi Bizottsága és az Üt- akik programjaink állandó résztvevői, dók. A legjelentősebbek: „Távoli városok - kö- üti Művésztelep alkotóinak műveiből összeáll!- törőelnökség színes programokat szervezett. Tagcsoportjaink több alkalommal fogadták a zeli barátok”, „Ki tud többet a Szovjetunióról?” tott képzőművészeti bemutató. A tábortűz Klub keretében szovjet és magyar Szovjetunióból érkező szakmai küldöttségeket, és a 40. évforduló időszakában befejeződött „Ba- A pi,opa„andisták taláUcozóján nagy érdeklő- úttörök közösen énekeltek, játékokat tanultak, amelyek keretében baráti találkozókra, az orráti szövetségben” című brigádvetélkedők. eléssel kísért előadás hangzott el az „SZKP táncoltak. „Sport és ifjúság” címmel szovjet és szagot megismertető programok szervezésére is A kerületi pártbizottság „40 év a magyar- xxm kongresszusa a SZQVjet nép történelmi magyar élsportolók számoltak be élményeikről, sor került, szovjet kapcsolatokban” címmel kerületi vetél- pjuanata» címmel Az előadáson a kerületi ká- eddigi sikereikről, célkitűzéseikről. A szovjet emberekkel való személyes ismerkedőt is hirdetett, amelyre 26 tagcsoport neve- derképzők tanárai valamint a kerület propa- Nagy érdeklődés előzte meg „A béke elvei a kedés, találkozás egyik kedvelt formája a turis- « zett. A verseny előkészítésében a koordinációs gandjst;.y vettek részt A propagandisták az elő- Szovjetunió külpolitikájában ’ című fórumot, tautazás. A tagcsoportok évente több alkalommunkacsoport tagjai, valamint kiváló történé- , ,. kedésekre föntt" válaszokat amelyen mintegy 200 fiatal vett részt. mai is szerveznek önköltséges, illetve jutalom. tar***, műnkéi ******* f- % ^.unióba. vettek részt. Az elődöntőt követően a döntőben . . ........................ Együttese a tőlük megszokott, kiváló művészi 12 csoport vetélkedett a színes, játékos - tártál- kIagyar és szovjet nők baráti találkozó jana előadással zárta a hét eseményeit. mában magas színvonalú -, izgalmas versenyen. nc!ott helyet a Vörös Szegfű Barátság K u . A kiemelt programokon túl a tagcsoportok A barátsági munka szervezeti keretei A vetélkedő kollektívákat, brigádokat, iskolai A. találkozón tartalmas előadást tartott a szovje folyamatosan szervezik a barátsági munkát, válközösségeket mozgósított. külkereskedelmi képviselet vezetohelyettese a tozatos munkamódszereket alkalmazva. A tö- A kerületi koordinációs munkacsoportban dol-A középiskolások vetélkedőjén a Fazekas Mi- Szovjetunió XII. ötéves tervének feladatairól a megpolitikai munka más területein szinte elfe- gozó aktivisták instruktori rendszerben segítik a hály Gimnázium csapata országos VI. helyezést szovjet és magyar gazdasági kapcsolatokban. lejtett la liújságok a barátsági munkában élő, tagcsoportok munkáját, ellenőrzik a végrehajért el, de évek óta eredményesen szerepel a Vö- Az előadást követően divatbemutatóra került színes agitációs és propagandaeszközök. Ehhez 1;íst. A munkacsoport éves feladat- és ülésterv rösmarty Gimnázium is. sor. A Május 1. Ruhagyár, a Minőségi Cipőgyár az Országos Elnökség színvonalas és aktuális alapján dolgozik. 5 Hagyományossá vált a Fazekas Mihály Gya- és a Munkaruházati Kereskedelmi Vállalat niu- képanyagot biztosít. A munkacsoport üléseire rendszeresen több korlóiskolában és Gimnáziumban az orosz nyel- tattabe termékeit a Magyar Divatintézet közre- A magyarnyelvű szovjet lapok terjesztését ügyvezető elnököt, illetve egy-egy vezetőséget vű műfordítói verseny az általános iskolai és működésével. elsődlegesen a tagcsoportok végzik. Ebben a is meghív, biztosítva ezzel a kölcsönös tájékozóf gimnáziumi tanulók számára. Eredményes volt a kerületi orosz nyelv- és munkában kiemelkedően eredményes a Ganz- dás és tapasztalatcsere lehetőségét. A KISZ-szervezetek és úttörőcsapatok kap- irodalomtanárok találkozója a Puskin Intézet MÁVAG, a Taurus, a Gázmüvek és a középisko- 1!)!11-tól folyamatos az MSZBT ügyvezető elcsolatának szélesítése érdekében a tagcsoportok munkatársaival. A találkozónak köszönhető. Mk tevékenysége. nőkéinek kerületi felkészítése. Az évente taráz általános és középiskolák tanulói részére is hogy a Puskin Intézet munkatársai és a kerület 33 32 j-f r-> n z i m in ~~ * “ --------------------------— —1