Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-02-20

I |i J j-7-- A jelenésben leírtakat, miszerint a párttagok aránya 66 #, a fizikai dolgozók aránya 24 #, a fiatalok aranya 6 # - ezeket tudomásul kell venni, nem szabad a vállalatok szemére vetni. Nyilván volt olyan instrukció, hogy azok kerüljenek be, akik széleskörű, magasszintü felkészültséggel rendelkeznek. A fiatalok az előkészítő munkában jó partnerek voltak -^és ez Miskó elvtárs által is megfogalmazást nyert. Akiket ők delegáltak, nyilván az ő érdekeiket a legjobban képviselik majd.- Jogos az a felvetés,az irányitó pártszervek részéről, hogy újabb jogosítványok kiadását ne várják a pártszervezetek. Az együttműködést menetközben kell kialakítani.- Az érdekegyeztetéssel kapcsolatban: amit Kádár elvtárs a Taurusban elmondott, az a mérvadó. E^y dologgal azonban számolni kell: amennyiben a népgazda­sági szabályozó nem azt közvetíti a vállalat részére amit kell, és nem oldja fel külön intézkedéssel az irányitó állami szerv, akkor a VT úgy fog dönteni? ahogy a vállalatnak jobb. Rábeszé­léssel nem lehet népgazdasagi tervet csinálni. Értsen egyet a VB:- a kerületi PVB elismerése mellett adja feladatul a Gazdaság­­politikai Munkabizottságnak és az apparátusnak, ho^y a hátra­lévő feladatok során az eddigi tapasztalatok alapjan adjon konkrét segítséget valamennyi vállalatnak, különös figyelemmel legyen a Földmérőre, a Divatintézetre, a Gábor Á.Gépgyárra, a Volán 23.Vállalatra - amelyeknél gondok vannak.- a feladatokat javasolja az alábbiakkal kiegészíteni; átdolgozni:- a kerületi PB adja feladatul a pártszerveknek és szer­vezeteknek, hogy a helyi pártirányítás, annak módszerei, a párt- és szakszervezeti hatás- és jogkörök alakulását, az ifjúsági szervezet alakulását valamennyi pártszerv munkálja ki. A kerületi PB Gazdaságpolitikai csoportja és a Gazd.pol. Bizottság adjon segítséget úgy, hogy kisérje figyelemmel ^ és a tapasztalatokat adja közre.- a pártszervek kapják feladatul, hogy kisérjék figyelemmel a VT-k működését, a tagok és elnökök alkalmasságát - gon­dolva az esetleges pótlásokra is.- a kér.PB Gazd.pol.munkabizottsága szervezzen megfelelő tapasztalatcseréket az elnökök és tagok számára - de csak akkor ha van mit mondani.- a VT-k ülésein való résztvételnél élni kell a meghívásokkal.- Javasolja, hogy egy év múlva térjen vissza a VB a működés és az átállás tapasztalataira, konkrétan megnézve} hogy milyen jogszabály-módosításokra, működési modositasokra van esetleg szükség. A VB a jelentést egyhangúlag elfogadta. Gál et. összefoglaló­jában elhangzottakkal szintén egyhangúlag egyetért. L____ _ ( 1 * ^ ■ ■ ! ! E I—■—I-----_____——j— —S ---------i— * — / " —■* - • H - — ****** * • ssq»

Next

/
Thumbnails
Contents