Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)
1986-10-30
v» I- lo -Az év hátralévő részében mintegy 3,5 milliárd forintos árbevételt kell teljesítenünk. A gyárak által megadott várható teljesítések alapján ennek meg van a realitása, azonban a teljesítés nagy erőfeszítéseket és néhány rendezetlen szerződéses kérdés teljesülését igényli. Nagy erői eszitéseket teszünk annak érdekében, hogy a függőben lévő szerződéses ügyeket rendezzük, ami természetesen nem csak tőlünk függ, továbbá a szükségszerűen késői gyártásinditásból adódó lemaradásokat pótoljuk. Az I986 év eredményeit befolyásoló tényezők közül jelentősnek ítéljük a szervezetkorszerűsítést, az átszervezés hatását. A központi szervektől több mint óoo főt irányítottunk a gyá- ■ ' rak állományába. Az átszervezést összességében feltétlenül eredményesnek tartjuk, annak ellenére, hogy az első időszakban ebből adódó zavarok is jelentkeztek, különösen a gyárak közötti kooperációban. A gyárak egymás jobb kiszolgálása he- , lyett egymás felé árnövelési igényekkel léptek fel és határidő zsarolás is előfordult. Ezért vált szükségessé a belső kooperáció utasitásos rendjének visszaállítása átmeneti jelleggel addig, amíg belső érdekeltségi rendszerünkben a gyárak közötti kooperációt megfelelően ki nem dolgozzuk. Összességében azonban a gyárak önállósága a várt hatást eredményezte, megnövekedett a gyárak öntevékenysége, piacérzékenysége, termelési készségük és költségérzékenységük. Az I986. évi célkitűzések megvalósítása érdekében tett erőfeszítések mellett a gazdasági vezetés, a párt és társadalmi szervekkel együtt kiemelt feladatként kezeli az I987 éves feladatok előkészítését, a mind ütemesebb termelés megvalósítását . A gazdaságpolitikai propaganda és a termelési agitációs munkánk során az a tapasztalatunk, hogy a gazdaságpolitikai kérdések megítélésében, a vállalat megújulási céljainak megvalósítására hozott intézkedések többségének elfogadásában a párttagság egységes. Ugyanakkor a végrehajtás során a rétegek, ______n ____ __.