Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-10-09

- í >•- 6 -Kerületünkben a dolgozói létszám öt év alatt megközelítően 20000 fővel csökkent. A bázisainkon a dolgozói létszámok és a párttagok számának alakulását az 5.számú melléklet tartal­mazza. Megállapítható, hogy az alapító bázisaink állományszervezési lehetőségei a dolgozói létszámok csökkenése és a körülmények változása miatt lényegesen csökkentek. A náluk folyó állo­mányépítés pedig meghatározó a kerületben. A munkaerő átrendeződés következményeként a dolgozók egyré­­sze, köztük a munkásőrök is munkahelyet változtatnak, ese­tenként szakmát is és többen önálló vállalkozásba kezdenek. Ennek a folyamatnak kihatása van a munkásőrök szolgálatvál­r lalására és az új munkásőrök szervezésére egyaránt. Ezek a körülmények megnehezítették az egység,illetve az al­egységek tevékenységének és a munkahelyi feladatoknak az összehangolását, mert a hagyományos munkarendek és a munka­idő is megváltozott. Mindezeket figyelembevéve előtérbe került amnak meggondolá­sa, hogy a jelenlegi helyzetben a VIII.kerületben meddig tartható fenn az egység a mostani szervezetével és létszámával. Egy esetleges állománytábla változás (létszámcsökkentés) le­hetőséget biztosítana arra, hogy az állomány összetételében pozitív változásokat hozzunk létre. Természetesen továbbra ^ is figyelemmel kell kisérnünk a bázisok helyzetét, a régi bázisoknál a megtartó illetve fenntartó képességet és idő­ben kell javaslatot tenni új bázisok kialakítására. A tapasztalatok azt bizonyítják, hogy a jelenlegi körülmé­nyek között az állományszervezés csak folyamatos, előrelá­tó összehangolt tevékenységgel valósítható meg. A pártépí­tési és a munkásőrszervezési feladatok összehangolásával több pártszervezet eredményes munkát végez. Ezt a gyakorlatot érdemes elterjeszteni a bázispártszervezeteknél. Az előre­látás, a tervszerűség és a folyamatosság érdekében célsze­rű több évre előre foglalkozni az állományépítéssel, az igényeket, a számszerűséget is figyelembevéve. Az 1987-1990- -es évekre szóló tervezett létszámokat a 6. számú melléklet tartalmazza. j QÁ j v ............................................................................... ........................ ___________, , ,____ ), ..... _________ I

Next

/
Thumbnails
Contents