Budapest Főváros Levéltára: MSZMP Budapesti Bizottság VIII. Kerületi Bizottsága vezető testületeinek iratai - Végrehajtó Bizottság üléseinek jegyzőkönyvei, 1986 (HU BFL XXXV.13.a/4)

1986-10-09

4 - 2 - I • A VIII. kerületi "Asztalos János" Munkásőregység harminc éve eredményesen teljesíti feladatait. Az egység a legnagyobb lét­számú egységek egyike Budapesten, személyi állománya az elmúlt években mindig teljes volt. A munkásőrök utánpótlását a kerüle­ti bázisüzemek, intézmények pártszervezetei, a kerületi Párt­végrehajtó Bizottság irányításával, mindig biztosították. A folyamatos állományépítés előrelátó, tervszerű munkával és a változó társadalmi körülményekhez igazodó módszerek alkalma­zásával valósult meg. Az állományszervezésben meghatározott fela­dataik vannak a pártszervezeteknek, az egységparancsnokságnak. Sokat segíthetnek és segítenek is ebben az alegységparancsnokok és a munkásórök. Az állományépítés alapvetően a következőket jelenti: ^ - a személyi állomány létszámának folyamatos biztosítása, az állomány összetételeinek alakítása.- az utánpótlás bázisainak szükségszerinti szélesítése,- az állomány rendszeres értékelése, az állományszervezés célkitűzéseinek, feladatainak meghatározása, A kerületi PV3, ezen feladatok megvalósítását minden évben rend­szeresen értékeli, és ötévenként átfogóan elemzi a helyzetet és meghatározza, hosszabb távra, a fő feladatokat. I, Az állományépítés tapasztalatai az 1931 - 1986. években, az egység létszámának, összetételének alakulása. Az 1980-as évek elején az állományépítésben fellendülés kö­vetkezett be, az e munkában résztvevők hatékony munkája eredményeként. Ennek következtében az egység létszáma meg­növekedett, és az összetétel is jó irányba fejlődött. Azonban több tényező együttes hatására 1934. és 1985. évben ellenkezőre fordult a helyzet:- az állományépítés ütemét nem tudtuk az első évek szintjén tartani amikor 8-10 í^-os volt,- az új munkásőrök összetételében nem tudtuk a kivánt ará-i nyokat biztosítani,- a gazdasági és társadalmi körülmények változásával a mun­kásőrök megtartása, hosszabb szolgálati idő vállalása ré­szükről, nehezebbé vált, I i_________________________________________________________________________________________-................

Next

/
Thumbnails
Contents